"Még jó, hogy volt 50% béremelés, enélkül lenne igazán csak baj" - berágtak a zsaruk az államtitkárra, aki szerint már jól keresnek

Nyilvánosságra hozták a valódi fizetésüket. 

Kontrát Károly január másodikán egy MTI-nek adott nyilatkozattal indította az újévet. A Belügyminisztérium államtitkára bejelentette, hogy idén átalgosan újabb 5 százalékkal nő a rendőrök jövedelme. Hozzátette, hogy így 2015 óta már 50 százalékkal emelkedett a bérük. 

A rendőrök közül sokan felháborodtak a politikus öntömjénező szavain, és Zsaruellátó nevű Facebook oldalon hozták nyilvánosságra fizetésüket. A számok megdöbbentőek és elkeserítőek. 

Akad olyan fővárosi egyenruhás, aki mindössze 125 ezer forintot keres, de jónéhányan küldtek be bőven 200 ezer forint alatti jövedelmet.

Többen hozzáteszik, hogy túlórákkal együtt keresnek ilyen keveset. 

„Soha nem szoktam belefolyni "komment háborúkba" vagy nyilvános "panasz áradatba" De ami jelenleg ennél a testületnél folyik az hihetetlen. 10 év alatt teljesen leépítették azt, amiért az akkori fiatalok azt mondták érdemes ide jönni. Korkedvezményes nyugdíj, 13.havi fizetés, egészségügyi intézményben megfelelő ellátás, cafatéria, stb.”Sokan kivárták a mézesmadzag végét 2019.január 1. dátumot, hogy majd a médiában is annyira hirdetett 50%-os béremelés végére érjünk és mindenki korrekt összeget kapjon. Ez sajnos nem jött össze... Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan távozni fognak a testülettől, amint az új parancsot kézhez kapják.”

 - foglalja össze keserűen véleményét egy rendőr. Hozzáteszi azt is, hogy az ominózus, béreket módosító parancs a mai napig nem érkezett meg, így "január 1. óta nem tdujuk, mennyiért dolgozunk".

Kontrát éveleji nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, az elmúlt években nem csak az anyagi megbecsülése nőtt jelentősen a rendőröknek, a létszámában, eszközökben, járműparkban, hatékonyságban is sokat fejlődött. "A kormány ezentúl is minden segítséget meg fog adni ahhoz, hogy Magyarország biztonságát megőrizzük, és az ehhez szükséges rendőri munkát biztosítsuk" - mondta az államtitkár.

A szép szavakat erősen árnyalják annak a rendőrnek a sorai, aki a Zsaruellátúnak ezt írta:

„Nógrádban már olyan helyzetek vannak, hogy saját maguknak kell nyomtatóba való papírt behordani, és pénzt gyűjteni borítékban az állomány tagjaitól, hogy legyen másik számítógép a leíróban.”