Most a demokraták manipulálták álhírekkel a választásokat

Úgy kezdődött, hogy visszaadták.

Álhírekre épített demokrata párti kampány miatt veszített a 2017-es szenátorválasztáson Alabamában Roy Moore republikánus szenátorjelölt, az ügyben vizsgálat indult – derült ki amerikai sajtóinformációkból.

Roy Moore republikánus szenátor a hamis hírekre épülő kampány következtében hajszállal ugyan, de veszített a demokrata párti jelölttel, Doug Jonessal szemben. Az ügyet elsőként a The New York Times című lap tárta fel, de több amerikai médium is foglalkozik vele – írja a magyar állami hírügynökség.

A sajtóinformációk szerint a demokraták finanszírozták egy ál- civilszervezet létrehozását és kampányát, amely a Facebook és a Twitter közösségi médiumok oldalain indított kampányt „Szárítsuk ki Alabamát”címmel az alkoholtilalom bevezetéséért. A szervezet a közösségi médiában Roy Moore-t biztosította támogatásáról, azt a hamis látszatot keltve, mintha Moore programjában szerepelt volna az alkoholtilalom bevezetése.

Matt Osborne, veterán demokrata párti aktivista – aki részt vett a hamis kampányban – azt nyilatkozta a The New York Timesnak, hogy mivel szerinte a republikánusok sem takarékoskodtak a trükkökkel a kampányban, ezért a demokratáknak muszáj volt ilyen módszerekkel élniük. „Ha nem ezt teszed, akkor gúzsba kötve táncolsz” – fogalmazott az alabamai demokrata aktivista, hozzátéve, hogy „ez morális kötelesség volt, bármibe is kerüljön”. 

A Facebook később – már a választás után – eltávolította a hamis profilokat.

A The New York Times korábban azt derítette ki, hogy két közösségi médium, a Facebook és a Twitter – egy számítógépes biztonsággal foglalkozó cég részvételével – hamis profilokat hozott létre, amelyek azt a látszatot keltették, hogy oroszok működtetik. Valamennyien támogatásukról biztosították a republikánus szenátorjelöltet, így azt a látszatot keltve, hogy Roy Moore megválasztása orosz érdek lenne. Ezzel részben megosztották a republikánus szavazótábort, részben hitelteleníteni próbálták s republikánus politikust. Jonathan Morgan, a kiberbiztonsági cég vezetője a szenátus hírszerzési bizottsága előtt el is ismerte ezt, az erről szóló dokumentumok a The New York Times birtokába jutottak.

Az állítólagos orosz támogatásról szóló kampányt Reid Hoffman, a LinkedIn közösségi portál milliárdos alapítója, a Demokrata Párt egyik nagy anyagi támogatója finanszírozta. Hoffman a napokban bocsánatot kért a szerinte „rendkívül zavaró” kampány finanszírozásáért.

Doug Jones, a választás demokrata párti győztese azt állítja, hogy nem tudott az álhír-gyártásról és az álhírekkel folytatott kampányról, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatát kérte.