A Fidesz álciviljei viszik be a gyomrost a Fidesznek a rabszolgatörvény ügyében

Elismerik az ellenzék által hangoztatott aggályok jogosságát.

„ (…) a CÖF és a CÖKA jogsegélyszolgálatot hív életre mindazon munkavállalók részére, akik úgy érzik, hogy a munkajogi kódex módosítása nyomán – az új törvényi előírások alkalmazása miatt – valószínűleg jogsérelmük keletkezett, a meghatározott munkavégzésre irányuló jogviszonyukkal kapcsolatban” – áll abban a közleményben, melyet a fideszes álcivil szervezet küldött ki.

A kamucivilek hozzáállása azért érdekes, mert Orbánék folyamatosan azt szajkózták a rabszolgatörvény botrányos elfogadása előtt és azt követően is: a változtatás célja, hogy aki többet akar keresni, az többet dolgozhasson, és a munkavállalók önkéntes alapon vállalhatnak túlmunkát, munkaadói utasításra nincs lehetőség.

Azaz lehet szépen hazafáradni, nincs itt semmi látnivaló. Igaz, például Süli János „pakskettőügyi” miniszter egyszer már elszólta magát.

Orbán minisztere: Csak akkor RENDELIK el a túlórát, ha SZÜKSÉGES

A Paks-Press a rabszolgatörvény elleni tüntetésekről kérdezte Süli János paksi bővítésért felelős minisztert, akinek sikerült egy mondattal agyoncsapnia a kormánypárt "önkéntes túlóráról" szóló kommunikációját azzal, amikor azt mondta: „Az elmondható, hogy a túlóra a munkáltatónak sem olcsó, hanem drágább, és csak akkor rendelik el, ha szükséges.