Szakszervezeti vezető: biztos, hogy a kormány lesöpri a követeléseinket

Kedden ül össze a sztrájkelőkészítő bizottság, majd átadják a sztrájkköveteléseiket a Miniszterelnökségnek. Ha lesz egyáltalán valaki, aki fogadja őket.

Mindezek után egy héten belül ki kell derülnie, kivel tárgyalhatnak az érdekvédők. A sztrájktörvény szerint "amennyiben a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, a Kormány öt napon belül kijelöli az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét.” Erre kap tehát keddtől számítva öt napos határidőt a kormány, és ha jövő hétig nem állítják fel a tárgyalótestületet, akkor a hétvégi ígéreteknek megfelelően jöhet a figyelmeztető sztrájk, és ha ez sem elég, „jöjjön, aminek jönnie kell”. Az már most biztos: január 19-ére mindenkit országos demonstrációra hívtak, sok helyen már be is adták a területfoglalási engedélyeket az útlezárásokhoz, 16 városban biztosan lesz megmozdulás.

Székely Tamás a lapnak úgy fogalmazott: biztos abban, hogy a kabinet lesöpri a követeléseiket. – Eddig sem történt semmi, akkor most miért történne? A kormány szerint mindenki Soros-bérenc, aki a munkavállalók érdekében szólal meg – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Arra a felvetésre, hogy a kabinet esetleg időhúzásra játszik majd, felállítja a tárgyalódelegációt, de nem történik semmi, Székely azt mondta: már így is lehet jogszerűen sztrájkot hirdetni.

Mint ismert: a magyarországi szervezett dolgozók több mint felét képviselő három konföderáció, továbbá tizenkét szakszervezet hozta létre országos sztrájkelőkészítő bizottságot.

Az biztos, hogy decemberben támogatottsági felmérés kezdődött, amely hosszú és időigényes feladat, hiszen minden munkavállalónak nyilatkoznia kell arról, hogy részt kíván-e venni a sztrájkban. A Népszava Székelytől azt is megkérdezte, hogy sokan úgy vélik, a szakszervezetek lassúak és csendesek.

"Finoman szeretnék fogalmazni, hogy senkit se sértsek meg. Amikor a tízezres tömegből bekiabálják, hogy sztrájkoljanak a szakszervezetek, az megmosolyogtató. A munkavállalók helyben tudnak sztrájkolni, ezért kell nekem a munkahelyeken küzdeni a dolgozókért"

– hangsúlyozta az alelnök.

(Népszava)