Láthatatlan béremelés a pedagógusoknál

Hogy is van ez?

Bár a tavalyi év végén a kormány maga is cáfolta, hogy lesz béremelés a pedagógusoknál 2019-ben, Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára mégis 13 százalékos várható emelésről beszélt a TV2 Tények című műsorában január 2-án. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Tamás azonnal cáfolta hírt. Mint kiemelte: a törvény szerint ebben az évben pusztán azon pedagógusok kapnak illetményemelést, akiknek a bérét a garantált bérminimum szintjére kell felhozni, mert a pedagógus-bértábla szerint még ennél is kevesebbet keresnének. Ez elsősorban a középfokú végzettségűeket érinti, valamint a BA/BSc végzettségű pályakezdőket.

Ezen kívül csak azok számíthatnak emelésre, akik tovább léptek pedagógus II kategóriába, vagy akiket a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint háromévenként magasabb kategóriába kell sorolni, illetve azok, akik minősítésüket követően magasabb besorolási fokozatba lépnek.

A PDSZ véleménye szerint a jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés nem számít béremelésnek. Főleg mivel a pedagógus-illetmények számításának alapja még mindig a 2014. évi minimálbér – teszi hozzá a szakszervezet.

A költségvetési törvényben szereplő vetítési alap, amelynek összege évek óta változatlan, még mindig a 2014-es minimálbér összegének felel meg, vagyis bruttó 101 500 forint.

Mivel a bértábla alapján a "gyakornok" kategóriába sorolt, vagyis 0-2/4 év szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusok mindössze magát az illetményalapot kapják meg, a kezdő fizetés főiskolai vagy alapszakos végzettséggel 2019-től bruttó 195 000 forint, egyetemi vagy mesterszakos végzettséggel továbbra is 203 000 forint.

Idén csak a nemzetiségi pedagógusok pótléka emelkedik, miután a pótlék alsó és felső határa az illetményalap 15 százalékáról 30 százalékra emelkedik. A nemzetiségi intézményben dolgozó pedagógusok 2017-ben még az illetményalap 10 százalékát kapták meg pótlékként, ezt 2018. január elsejétől emelték 15 százalékra. A többi pótlék alsó és felső összeghatára változatlan.

A kormányzat részéről, Maruzsa Zoltán a köznevelésért felelős helyettes államtitkár már „finomított” és 2020-ra átfogó béremelést ígért a pedagógusoknak. Mint mondta, a vetítési alap emelése a 2019-es költségvetésben nem szerepel, ám ez 2020-ra megváltozhat, igaz ez függ attól is, hogy az új Nemzeti Alaptanterv elkészül-e 2020-ra.