Magyarország: 14 éves lányból csináltak prostit Szegeden

Őt is megvédte a rendszer. Ja, nem.

Szabó Szilvia közölte, a gyanú szerint tavaly április 28-án a fiatalkorú lányt a nő egyik társa randevú ürügyén egy szegedi lakásba invitálta. Ott kábítószert adtak neki, majd a sértettet prostitúcióra bírták rá. Az így szerzett pénzt elvették tőle.

A nyomozás megállapította, hogy a 22 éves gyanúsított és fiatalkorú társai egy másik szegedi lakásban is dolgoztattak. Az ott lévő másik nő szolgáltatásait hónapokig hirdették az interneten, majd az ebből származó pénz nagy részét szintén elvették - tudatta a százados.

A rendőrök szerdán a nőt Budapesten, fiatalkorú társait pedig Sándorfalván és Hódmezővásárhelyen elfogták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.