Trump példátlanul hosszú időre bénította meg az amerikai kormányzatot a fal miatt

Belátható időn belül nem születik egyezség.

Pénteken már 21. napja működik bénult üzemmódban az amerikai kormányzat, melynek 25 százalékát érintik a fizetés nélküli kényszerszabadságok, vagy a fizetés nélküli munka. Ha nem születik azonnal megoldás, történelmi hosszúságúra nyúlik a válság, márpedig az elmúlt napokban inkább távolodtak a felek az egyezségtől.

A rekord

Amerikában többször is előfordult már, hogy az elnök és a képviselőház közti vita miatt nem hagyják jóvá a költségvetést, így források híján megbénul a kormányzat. Az eddigi rekord 1995-1996-ból származik, amikor Bill Clinton 21 napon keresztül balhézott a republikánusokkal. A mostani leállás pont a 21. napjánál tart és nem látni a végét.

A leállás 800 ezer állami alkalmazottat érint, ebből 350 ezret fizetés nélküli kényszerszabadságra küldtek, de a nélkülözhetetlen pozíciókban lévőknek – például a légiirányítóknak - továbbra is dolgozniuk kell, egyelőre fizetés nélkül – amit az újraindulás után valamikor folyósíthatnak nekik. Pont pénteken van fizetésnap, de hiába várnak a pénzükre, ezért vagy mellékállás után néztek vagy elkezdték felélni a megtakarításaikat.

Mi a probléma?

Trump már a kampányban is megígérte, hogy falat épített az amerikai-mexikói határra, amiről először azt mondta, hogy Mexikóval fogja kifizettetni, de ezt azért ő sem gondolta komolyan, ezért később úgy pontosított, hogy indirekt módon állja a szomszéd a számlát, majd 5,7 milliárd dollárt akart kiszakítani az építkezésre a költségvetésből. A demokrata többségbe került képviselőház viszont blokkolja a tervet, ezért Trump nem hajlandó aláírni a kormányzat újraindításáról szóló törvényt, nincs új költségvetés, így kialakult a tökéletes patthelyzet.

Kik nem kapnak pénzt?

Például:

  • kilenc minisztérium érintett, olyan fontos tárcák is, mint a nemzetbiztonsági, a belügyi és az igazságügyi, a nélkülözhető dolgozókat hazaküldték fizetés nélküli szabadságra, akiknek maradni kellett, nem kapnak fizetést

  • a légiközlekedés biztonságáért felelős hivatal (Transportation Security Administration) munkatársai, ezért egyre többen jelentenek beteget, akadozhatnak a reptéri ellenőrzések

  • a börtönőrök ingyen dolgoznak jelenleg

  • a szövetségi bíróságok péntekig működésképesek, utána megbénulnak, a civil ügyek teljesen leállnak

  • a nemzeti parkokban több helyen már nem szedik a szemetet vagy nem üzemelnek a wc-k, de megfelelő felügyelet hiányában biztonsági problémák is vannak

  • a szövetségi intézményeknek dolgozó kutatók sem kapnak pénzt, leálltak a rákgyógyszer-kutatások, amely élő, rákos betegek számára akár végzetes is lehet

  • a NASA nem tudja javítani a Hubble űrteleszkóp hibáit, mert nincs rá személyzet

  • több múzeum bezárt

  • az indiánok több rezervátumában a kormány működteti az egészségügyet és az élelmiszerellátást

  • az illegális bevándorlók is örülhetnek (ez azért picit kínos, látva a leállás okát), mert nem működik a nemzetbiztonsági minisztérium azon elektronikus rendszere, melyen keresztül ellenőrizni tudják, hogy a munkavállalójuk legálisan dolgozhat-e Amerikában

Nincs egyezség

Úgy tűnt, hogy sikerül előrelépni, legalábbis szerdán egy asztalhoz ültek a felek, aminek az lett a vége, hogy a demokrata vezetők leszögezték, nemhogy a fal, de még az acélkerítés költségét sem fogják megszavazni, ezért Trump felállt és kisétált a tárgyalásról, amit később időpazarlásnak minősített.

Donald Trump beleegyezne, hogy ne fal, hanem acélkerítés épüljön az amerikai-mexikói határon

Az elnök alig kilencperces üzenetében ugyanakkor ismételten 5.6 milliárd dollárt kért a határkerítés megépítésére. Leszögezte: az ellenőrizetlen illegális bevándorlás minden amerikait károsan érint és növekvő biztonsági válságot jelent.

Van még egy lehetőség Trump kezében

Az elnök akár azt is megteheti – ahogy már beszélt is róla – hogy szükségállapotot hirdet, így megnyílik előtte a jogkör, hogy a törvényhozást kihagyva a védelmi költségvetésből szerezzen pénzt a falra, de ez egyelőre nem történt meg.

(BBC)