Továbbra is börtönben maradnak a Reuters Mianmarban bebörtönzött újságírói

A törvényszék azzal érvelt, hogy a védelem nem tudta alátámasztani a 32 éves Va Lon és a 28 éves Kjav Szo O ártatlanságát. 

Aung Naing bíró szerint a vádlottakra kiszabott büntetés megfelelő mértékű volt. Az újságírók még a najpjidói székhelyű legfelsőbb bíróságon fellebbezhetnek a döntés ellen.

"A mai ítélet egy újabb a sok igazságtalanság közül, amelyet Va Lon és Kjav Szo O elszenvedett" - írta az MTI által szemlézett közleményében Stephen J. Adler, a Reuters elnök-főszerkesztője, aki kifejtette, hogy az újságírók

"egy dolog miatt maradnak rácsok mögött: a hatalom birtokosai el akarták tussolni az igazat. Az újságírás nem bűncselekmény, és amíg a mianmari törvények szerint ez egy borzalmas bűntett, addig az ország sajtója nem szabad, Mianmar elkötelezettsége a jogállamiság és a demokrácia felé pedig kétséges."

Az újságírók tíz rohingja férfi és fiú meggyilkolása ügyében folytattak oknyomozást az észak-mianmari Arakán államban. 2017 decemberében tartóztatták le őket Rangunban, államtitkok megszerzése miatt. A két férfi azt állítja, hogy tőrbe csalták őket: rendőrök adtak át nekik hivatalos iratokat, amelyeket a hatóságok államtitoknak minősítenek. Ezek a másolt dokumentumok állítólag a hadseregnek a rohingja lázadók elleni hadműveletéről szóltak. Röviddel a rendőri találkozót követően őrizetbe is vették őket. A törvény, amely alapján az újságírókat elítélték, még a brit gyarmati időkből való. 

A 2017 augusztusában kezdődött katonai művelet hatására több mint 730 ezer rohingja menekült el Mianmar északnyugati Arakán államából a szomszédos Bangladesbe.