A kincstár szerint úton van, a bankok úgy tudják, csak hétfőn lesz nyugdíj

Késnek a nyugdíjak.

Reggel beszámoltunk róla, hogy úgy tűnik, sokaknak nem érkezett meg időben a nyugdíja. Azóta szerkesztőségünknek is több olvasó megerősítette a nyugdíj elmaradásáról szóló híreket.

A nyugdíjakat eddig mindig 12-én utalták, ha ez a dátum hétvégére esett, akkor előző pénteken utalt az állam, így lett volna ez ma is, azonban az összeg nem érkezett meg az érintettek számlájára, sőt egyes beszámolók szerint az ápolási díj és rokkantsági járadék kifizetésével is gondok lehetnek.

Egyelőre nem tudni, hogy mi történhetett, a bankok eddig azt a tájékoztatást adták, hogy a nyugdíj valószínűleg már csak hétfőn érkezik meg. Az OTP értesítette is ügyfeleit a késésről, a bank oldalán az alábbi tájékoztatást tették közzé délelőtt:

 "Az OTP Bank tájékoztatja ügyfeleit, hogy a 2019. január 11-én esedékes nyugdíjak átutalása várhatóan csak 2019. január 14-én hétfőn történik majd meg. A nyugdíjak utalása a bank rendszerétől független ok miatt csúszik. Megértésüket köszönjük."

A Magyar Államkincstár eközben délelőtt háromnegyed tizenegykor az alábbi közleményt adta ki:

„Nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésénél

A Magyar Államkincstár felhívja a figyelmet, hogy nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében.  A bankszámlákra érkező nyugdíjak jóváírása technikai okok miatt napközbeni jóváírással történik meg.  A bankszámlára érkező nyugdíjakat tehát az érintettek a mai nap folyamán megkapják.  A postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak el.”

Ezután az OTP oldaláról is eltűnt a tájékoztatás.

Az MSZP-s Korózs Lajos a Facebookon közzétett videójában azt mondja, tudomása szerint új informatikai rendszerre álltak át, ezért nem érkezhettek meg időben a nyugdíjak. A Jobbik pedig arról érdeklődött, hogyan fordulhat elő, hogy a nyugdíjasoknak pénz nélkül kell eltölteniük a hétvégét a „fejlődő” Magyarországon.

A párt szerint amennyiben január 14-én érkezik a nyugdíj, a hétvégét rengeteg nyugdíjasnak kell pénz nélkül valahogyan átvészelnie, sokan az életmentő gyógyszereiket tudják csak késve kiváltani.

„A fideszes nagyurakat természetesen nem érinti érzékenyen a kérdés, ők nem ismerik azt az érzést, milyen az, amikor valaki napról napra kénytelen élni. Hazánkban a hazug kormánypropagandával ellentétben milliók élnek szegénységben, és látható, hogy a Fidesz-KDNP kormány ezen nem hajlandó változtatni”

- áll a párt által kiadott közleményben.

Az idős emberek nagy része, mintegy egymillió fő utoljára 40 napja kapta meg a nyugdíját, mivel karácsonyra hivatkozva előre hozták a kifizetéseket. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azt mondta december 3-án, amikor bejelentette, hogy korábban érkeznek a nyugdíjak, hogy a biztonságérzetet akarják növelni azzal, hogy az ünnepekre tekintettel az esedékesnél korábban juttatják pénzhez az érintetteket. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy már hat hetet kellett kihúzniuk az időseknek a nyugdíjból, talán ezért is lett ilyen gyorsan felháborodás a nyugdíjak késése miatt.