Érthetetlen okból egymilliárddal drágább ajánlatért vásárolt buszokat Pécs önkormányzati cége

Összjáték?

Három gyanúsítottja van annak a pécsi buszvásárlásnak, amely százmilliós nagyságrendű kárt okozott a városnak. Közszereplőket nem gyanúsítanak, pedig az ő munkájuk nélkül a botrányos üzlet aligha jöhetett volna létre – írja a Népszava.

A lap úgy tudja, hogy a helyi tömegközlekedésért felelős önkormányzati cég, a Tüke Zrt. még 2016-ban 3,5 milliárd forintért vásárolt egy holland cégtől 115 használt Volvo buszt, miközben egy magyar cégtől ugyanezt a flottát további nyolc busszal kiegészítve 2,8 milliárdért szerezhette volna be.

A Tüke Zrt. vásárlásáról és az ehhez szükséges hitelfelvételről a pécsi közgyűlés döntött. Pécs fideszes vezetői azzal magyarázták az előnytelen üzletet, hogy közbeszerzéssel kellett dönteni a flottavásárlásról, így sehogy sem vehették volna meg közvetlenül a magyar cégtől 2,8 milliárdért a buszokat. Mire kiírták a pályázatot, a holland cég megszerezte a flottát, ezért már csak tőlük vásárolhatták meg a járműveket.

A lap szerint azonban városvezetés, tudva, hogy a flotta néhány hete még mennyivel olcsóbb volt, értékaránytalanság miatt érvénytelennek nyilváníthatta volna a pályázatot.

A helyiek közül sokan azt gyanítják, hogy ez nem állt volna érdeküken, ugyanis a holland kft. éppen a városházáról kapta a fülest és a hazai vállalkozókkal együttműködve tették zsebre a 900 milliós felárat.

Az ügyben az ügyészség csak azután kezdett vizsgálatot, hogy a holland hatóságok megindították a nyomozást. A Szabad Pécset a főkapitányság arról tájékoztatta, hogy 25 hónap elteltével gy pécsi és egy holland, valamint egy magyar-holland kettős állampolgárságú férfit gyanúsítanak hűtlen kezeléssel.