A Los Angeles-i rendőrség DNS-minta adására kötelezte Cristiano Ronaldót

Közös beleegyezés vagy erőszak?

A legendás focistát azzal vádolják, hogy 2009-ben egy Las Vegas-i hotelben megerőszakolta Kathryn Mayorgát – írja a Wall Street Journal, ami úgy tudja, a parancsot már továbbították az olasz igazságszolgáltatásnak.

Peter S. Christiansen, Ronaldo ügyvédje a BBC-vel azt közölte, hogy egy teljesen szokványos nyomozati eljárásról van szó és Ronaldo továbbra is fenntartja ártatlanságát. A DNS kimutatása nem lesz meglepő, hiszen a Juventus sztárja azt soha nem tagadta, hogy szexuális kapcsolata volt az őt vádló nővel, csak azt, hogy ez erőszak útján történt volna.

A hatóságok nemrég nyitották újra a nyomozást Ronaldo ügyében, akit az amerikai nő nemcsak szexuális erőszakkal gyanúsít, hanem azzal is, hogy 2009-ben Ronaldo 375 ezer dollárral vette meg a hallgatását.