Ki tudja, mikorra lesz elektronikus jegyrendszer, de a beléptetőkapuk már készülhetnek

Ezúttal a 4-es metró vonalán.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hirdetménye szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízásából a pro Montel Zrt. telepítheti a kapukat a 4-es metró Keleti pályaudvarnál lévő végállomására.

A minisztérium korábban a 4-es metró Kálvin téri és a II. János Pál pápa téri állomására adta meg ezt az engedélyt.

A beléptető kapuk az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez kellenek, aminek bevezetése ismét elbukott, és a jó ég tudja, meddig kell várni, amíg legalább a kísérleti stádiumig eljut a projekt.

Budapesten sem tudták megcsinálni - most országos rendszert ígérnek

A budapesti elektronikus jegyrendszer 2020 végére, 2021 elejére készülhet el - jelentette ki Bagdy Gábor, a projektjének befejezésével megbízott gazdasági főpolgármester-helyettes szerdán budapesti sajtótájékoztatón.Bagdy Gábor elmondta, hogy a projekt során két szerződést kötöttek: a főváros az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) szerződött a finanszírozásról, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig szállítói szerződést kötött a Scheidt&Bachmann német céggel.