Manfred Weber nem bánna kesztyűs kézzel Orbánékkal

A magyar helyzetről is kérdezték az Európai Néppárt csúcsjelöltjét.

Az MTI összefoglalója szerint a brüsszeli hírportál hétfői hírlevelében idézték Webert, akit arról kérdeztek, hogy a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád úgynevezett csúcsjelöltjeként, illetve az Európai Bizottság esetleges következő elnökeként miként kívánja kezelni a magyarországi helyzetet.

A német politikus elmondta, meg akarja találni a módját annak, hogy a jövőben anélkül is kikényszeríthető legyen a jogállamisági elvek tiszteletben tartása, hogy ki kellene várni a hetes cikkes eljárás bonyolult és hosszú folyamatát.

"Azt gondolom, hogy szükség lenne egy hiteles és szigorúbb jogállamisági mechanizmus létrehozására, amely független, és minden tagállamra vonatkozik"

- jelentette ki a néppárti politikus, akinek szavaiból kiolvasható:

ha rajta múlna, igen hamar véget érne a fideszes uram-bátyám mutyivilág.

Weber fontosnak nevezte, hogy ne legyen átpolitizált, ne legyen a pártpolitikai csatározások terepe ez az eszköz, amelynek keretében az Európai Unió minden egyes országát monitoroznák.

Emellett kiemelte, hogy a héten olyan mechanizmus létrehozását fogja elfogadni az Európai Parlament, amely lehetővé teheti majd a közösségi források korlátozását a jogállamisági elveket súlyosan megsértő tagállamok számára. Hozzátette, ezt az indítványt ő maga is támogatja már a kezdettől fogva.

Beszélt arról is, hogy noha sokan nem őt tartják Orbán Viktor kormányfő legfőbb kritikusának, az EPP frakciója tette lehetővé a hetes cikk szerinti jogállamisági eljárás elindítását Magyarországgal szemben, ami mutatja, hogy a pártcsalád az alapvető jogok kérdésében nem ismer különleges bánásmódot.

Végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Bíróság mielőbb meghozza az ítéletét a magyar felsőoktatási törvény és a civil szervezetekre vonatkozó szabályozás ügyében.

Manfred Weber az Európai Néppárt hivatalos csúcsjelöltje, és így nagy esélye van az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

A Fidesz szűkszavú, ám annál sokatmondóbb közleményben reagált Weber nyilatkozatára, mindössze ennyire futotta:

"Magyarországot azért akarják megbüntetni, mert a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarnak bevándorlóországot a hazájukból."

Az Európai Néppárt csúcsjelöltje nem Orbán, hanem egész Magyarország ellen szavazott

„Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a hetes cikkes szavazáson Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen" - jelentette ki az Euronews kérdésére kedden Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és csúcsjelöltje az Európai Bizottság élére.