A munkavállalói szakszervezetekkel egyeztetett a Jobbik

Hat közös követelés is körvonalazódott.

Sneider Tamás, a párt elnöke szerint egy olyan társadalmi állami berendezkedés lenne ideális, amely megvalósult például a skandináv államokban is. Mivel ez a berendezkedési forma elképzelhetetlen lett volna, ha nincs erős szakszervezeti képviselet. Ennek köszönhetően alakult ki ezekben az országokban egy versenyképes szociális piacgazdaság. A Jobbik elnöke szerint 30 évvel ezelőtt, ezzel az ígérettel hitegették a munkavállalókat, és egy politikai erőnek kormányra kerülve igenis érvényesíteni kell azt az alapigazságot, hogy a gazdaság van az emberért, és nem fordítva.

Hozzátette, hogy

anyagilag jelentős mértékben támogatni kellene a szakszervezeteket, és meg kellene adni a lehetőséget arra, hogy maguk végezzék a munkavállalók továbbképzését.

A Jobbik alelnöke, Ander Balázs kiemelte, hogy az elkövetkezendő időszakban válik el az, hogy mely politikai szereplők azok, akik csak politikai haszonszerzés céljából használják ki a munkavállalókat és melyek azok, akik érdemben is foglalkozni akarnak a szakszervezetek problémáival. A párt ezért fogalmazott meg egy 6 pontból álló javaslatcsomagot. A képviselő hangsúlyozta: óriási probléma, hogy nem engedik a férfi munkavállalókat 40 év után nyugdíjba, ugyanis jelenleg a 60 százalékuk nem éri meg a nyugdíjaskort.

Követelések:

  • A férfiak számára a 40 év munkaviszony utáni nyugdíj lehetőségét.
  • A korkedvezményes nyugdíjak rendszerének visszaállítását.
  • Egyeztetéseket a munka törvénykönyvének módosításáról, valamint a sztrájkjogi szabályozás igazságtalanságainak felülvizsgálatát.
  • A növekvő számú munkahelyi balesetek miatt a munkafelügyeleti szervek megerősítését.
  • Az európai bérszakadékot felszámoló béruniót.
  • Az országon belüli, állami-önkormányzati dolgozók bérszakadékának felszámolását.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezetének elnöke szerint a legnagyobb gond azzal van, hogy az elmúlt évtizedekben több szakszervezeti vezető is láthatóan megvesztegethetővé vált, emiatt a munkavállalók bizalmukat vesztették és már nem hisznek a nyilvános érdekképviseletben.

A Gépészek Szakszervezetének vezetője szerint a legfontosabb az volna, hogy a sztrájktörvényt mihamarabb rendbe tegyék, ugyanis enélkül nem lesz valódi demokrácia. Több szakszervezeti vezető is kifogásolta, hogy az elmúlt években teljesen megszűnt a párbeszéd a kormány és a munkavállalói érdekképviseletek között, emiatt többen is meghátráltak és kiléptek onnan.

Várhatóan a következő hetekben további egyeztetésekre fog sor kerülni a Jobbik és az érdekképviseletek között.

[video:https://youtu.be/AsuvkWGoXuQ]

Nagy Béla Ádám

Jobbik: a Fidesz stratégiai cselédséget kényszerít a dolgozókra

"Mit ér a munkavállaló, ha magyar?" - tette fel a költői kérdést hétfői sajtótájékoztatóján Ander Balázs, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője."Ebben a multik gyarmatává és a kormányközeli oligarchák tartományává züllesztett országban bizony nagyon keveset" - szögezte le.Ander szerint a rendszerváltás óta ugyanaz a "szociopata neoliberális dogma" érvényesül hazánkban, amely szerint