40-edik születésnapjára köszöntötte a fideszes Kocsis Máté és Sára Botond Okelekét, a VIII. kerületi migránst

A frakcióvezető és a polgármester szívből gratulált.

A bejegyzés tanúsága szerint a születésnapos Okeleke - aki a Csepreghy utcában éldegél - a fideszes politika és médiaálláspont fényében elég rendhagyó háttérrel rendelkezik:

  • nem elég, hogy maga is bevándorlóként érkezett Magyarországra,
  • 2011-ben egyszer már ki kellett lakoltatni, amiért nem fizetett, illetve "büdös és rendetlen" volt.

Az sem elhanyagolható tény, hogy

a procedúra során dulakodás alakult ki, a rendőrség pedig Okelekén kívül még 4 "színes bőrű illetőt" talált a lakásban, akik nem tudták igazolni magukat.

A jobbikos alapszervezet rámutat, hogy miután Orbán Viktor az idei első kormányinfón épp a bevándorlás elleni küzdelmet jelölte meg az európai parlamenti választás fő témájaként, valamint ennek jegyében sikerült felosztania a világot a bevándorláspárti gonoszokra és bevándorlásellenes jókra,

"egyértelműen látszik (...) mi a Fidesz álláspontja és, hogy mindezt csak propaganda célokra használják a kormánypártiak".

A teljes bejegyzés és a Fidesz által küldött üdvözlőlap itt tekinthető meg:

(Címlapkép: Sára Botond és Kocsis Máté)

Orbán Viktor nem foglalkozik üzlettel, ellenszélben dolgozik, és a korszakváltásban reménykedik

Kövesse velünk a 127. kormányinfót - persze csak a tévéből.