Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese: nem beszéltem „nemzeti egyetemről”

Zakar Péter pontosította a kormányközeli Délmagyar beszámolóját.

A Délmagyar beszámolója szerint Latorcai arról beszélt, hogy „a kormány eltökélt a nemzeti kultúra és identitás mellett, de az újkori népvándorlás nagyban meg tudja változtatni mindezt”. Az államtitkár kijelentette:

„tudnunk kell azt, hogy hol születtünk, honnan érkeztünk és hová tartozunk. (…) Meg kell kapaszkodnunk abban a tudatban, hogy a nő férfival, a férfi nővel házasodik össze.”

Zakar Péter pedig ehhez hozzátette: az egyetem vezetősége mindig is elkötelezett volt abban, hogy nemzeti legyen az intézmény.

„Azt szeretnénk, hogy azért jöjjenek ide a fiatalok, mert értéket kapnak a tudás mellett. A magyarok annyit adtak a világnak, amennyit egy ország sem volt képes eddig, ennek kell a más országokkal való kapcsolatok alapjának lennie”

- fogalmazott.

A Délmagyar tudósítása szerint azt is mondta:

„Szomorúan tapasztaljuk, hogy az önkormányzat évtizedek óta semmibe vesz minket. Még a városi naptárban sem kaptunk helyet. Mindenképp új városvezetésre van szükségünk! Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik. Azzal sem értünk egyet, hogy minden ellenzéki párt a főépületünk elé szervezi a tüntetéseket, pedig ehhez nem járulunk hozzá, a város jegyzője mégis hagyja. Azt látom, hogy a vesztét érzi az ellenzék, csak a botránykeltés az eszközük, elkeserítő viszont, hogy a fiatalok közül többen ezt látják helyes útnak, ezért is törekszünk a nemzetiségre.”

Latorcai a rektorhelyettesnek azt javasolta: érdemes lenne az egyetemnek is nyilvánosan állást foglalnia a magyar nemzetet érintő ügyekben.

Nem teljesen úgy volt

Itt jön a csavar a történetben, mert bár a kormányoldalon és a kormánykritikus sajtóban is úgy értelmezték az elhangzottakat, hogy az egyetem nekiment ment a Botka László szocialista polgármester vezette városvezetésnek, Zakar a Facebook-oldalán finomította a mondandóját.

A rektorhelyettes szerint „miután kissé elszabadultak az indulatok”, néhány pontosítást közölt a Délmagyar tudósításához. Azt írta: nem beszélt „nemzeti egyetem”-ről, nemzetiségről, nem mondta, hogy az önkormányzat semmibe veszi az egyetemet. „Nemzeti lábak”-at sem emlegetett. Beszélt viszont a „nemzetköziesítés” kapcsán arról, hogy hallgatóikat fel kell készíteni az új kihívásokra és nemzeti értékeket ápolni kell.

Zakar Péter elismerte, hogy kritizálta a szegedi önkormányzatot, amely állítása szerint az utóbbi hónapokban nem működik együtt az egyetemmel.

„Sajnálom, hogy Nagy Sándor alpolgármesternél a szakemberen felülkerekedett a fizetett pártember dühe. A párttitkárokat nem nálam kell keresni, tudományos munkám megítélésére pedig csak az MTA hivatott Magyarországon, az alpolgármester tudományos kérdések megítélésében nem illetékes”

- szúrt oda a rektorhelyettes.

Ugyanakkor a város címzetes főjegyzőjével kapcsolatban megjegyezte: a tüntetésekkel kapcsolatban nincs hatásköre, így tévedett vagy félreérthetően fogalmazott.

„Végezetül, ha valakit még érdekel, a beszélgetés során háromszor nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy az SZTE oktatással, tudományos kutatással és gyógyítással foglalkozó szakemberek közössége, nem politikai csoport”

- tette hozzá.

Jobbról kapott már piros jelzést az egyetem

Nem mellékes, hogy tavaly decemberben éppen jobbról fogalmaztak meg kritikát a Szegedi Tudományegyetem irányába. Az önmagukat jobboldaliként, a hivatalos nemzetközi identitárius mozgalom magyar ágának meghatározó Identitás Generáció „Gender embernek farkasa” feliratú molinót feszített ki a szegedi Belvárosi hídra, tiltakozva a genderideológia oktatása ellen a szocialista vezetésű város egyetemén.

„Örömmel fogadtuk, hogy az ELTE-n megszűnik a kultúrmarxista, áltudományos ideológiák egyetemi szintű oktatása. Jelen akciónkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a nagynevű Szegedi Tudományegyetemen is működik egy intézet, amely ezeket az ideológiákat propagálja”

– írta akkori közleményében az Identitás Generáció. Azt írták, céljuk: „az egyetemi diákok józan többségének értékalapú alternatívát” nyújtani a „genderideológiával szemben és az áltudományos narratíva helyett”, továbbá felhívni a figyelmet „a nemeket érintő valódi társadalmi problémák megoldására”.

Elsőként, az 1980-as évek közepén a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtek el a genderizmussal foglalkozni. Jelenleg is működik ott egy kutatócsoport. Az Identitás Generáció akciójából nem lett országos hír, de a helyi érdekeltségű Facebook-csoportokban éles vitákat szült az ügy, többnyire az egyetem mellett álltak ki.

(Címlapfotó: Nemethd/Wikipédia)