60 évesen döntött úgy, hogy meg kéne verni egy ellenőrt

Életpálya-modell.

A rendőrség honlapja számolt be arról, hogy a Debreceni Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 60 éves férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint 2019. január 16-án 15 óra körül a gyanúsított egy helyi járaton utazott, amikor egy jegyellenőr leszállította a buszról, mivel nem rendelkezett érvényes menetjeggyel.

A Komáromi Csipkés György téri autóbuszmegállóban az ellenőr intézkedés alá vonta a férfit, aki nem volt hajlandó együttműködni, ezért az ellenőr megpróbálta értesíteni a rendőrséget.

A helyi lakos ekkor kiütötte a telefont a kezéből és ököllel többször megütötte, majd elhagyta a helyszínt.

A rendőrök a közelben elfogták a férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.