Európa utolsó diktátorához látogat Orbán Viktor

Ezt valahogy elfelejtették közölni az állami sajtóban.

Orbán Viktor miniszterelnököt februárra hivatalos látogatásra várják Minszkbe, ahol várhatóan ismét találkozik az Európa utolsó igazi diktátorának tartott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel - írja a 24.hu.

Ráadásul Szijjártó Péter külügyminiszter tárgyalásairól az MTI hivatalos tudósításából  miniszterelnök látogatását egyszerűen kihagyták a híradásból.

Bezzeg a fehéroroszok büszkék az elért eredményekre!

A Belta belorusz hírügynökség viszont, amelynek honlapján a politika és a gazdaság rovatokat megelőzve egy külön “elnöki” rovat foglalkozik kizárólag Lukasenka tevékenységével, Szijjártó látogatásának legfontosabb eredményeként tálalta a 2019-re várható Orbán-vizitet.

A fehérorosz miniszterelnök, Szjarhej Rumasz, akit Lukasenka a Fejlesztési Bank vezetői posztjáról augusztusban emelt a kormány élére, a tudósítás szerint azt is elmondta, hogy egy korábbi ígéret szerint a látogatás most februárban válhat esedékessé. A 24.hu szerint Magyarország valószínűleg nemcsak a Szijjártó által is szorgalmazott gazdasági téren fűzte szorosabbra együttműködését Fehéroroszországgal, hanem titkosszolgálatai vonatkozásokban is.

Néhány hete a hazájában korrupció miatt jogerősen elítélt korábbi macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki Budapestre csempészésével kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy a fehérorosz hatóságok is közreműködhettek az akcióban - írja a portál.