Megöltek egy ghánai oknyomozó újságírót

Az afrikai futballt érintő bundabotrányokkal foglalkozott.

Meggyilkoltak egy ghánai újságírót, aki az elmúlt egy évben több afrikai futballt érintő korrupciós üggyel foglalkozott. Ahmed Husseint szerda este lőtték agyon, amikor hazatért otthonába.

Rendőrségi források szerint a 34 éves férfit, autójában érték a végzetes lövések; mellkason és nyakon lőtték ismeretlen tettesek.

Hussein nemrég panaszt emelt a ghánai kormánypárt egyik képviselője ellen, aki az állami tévében közzétette fotóját, és jutalmat ígért annak, aki elveri.

A férfi egy csapat újságíróval együtt Anas Aremeyaw Anas ismert oknyomozó riporternek dolgozott a futballhoz kötődő korrupciós ügyek feltárásán. Tavaly hatalmas nemzetközi botrány kerekedett abból, hogy kiderült: Ghánában – más afrikai országokhoz hasonlóan – bevett gyakorlat a focisták lefizetése a kívánt eredmény érdekében.

2018 júniusában mutatták be az erről szóló dokumentumfilmet, az afrikai futballt körülölelő korrupciós botrányokról, amelyben magukat „befektetőknek” kiadó, beépített riporterek több tucat ghánai és afrikai játékvezetőt, illetve a helyi futballszövetség számos vezetőjét vesztegették meg. A botrány során több mint 50 afrikai bírót függesztett fel az Afrikai Labdarúgó-szövetség. Az eset után Ghána kormánya fel is oszlatta a nemzeti labdarúgó szövetséget.

A botrányban érintett volt a civilben matematika és kémia szakos középiskolai tanárként dolgozó kenyai Aden Range Marwa partjelző, aki tagja lett volna a tavalyi oroszországi világbajnokság játékvezetői keretének is, de a botrány miatt, örökre eltiltották.

(BBC)

Nagy Béla Ádám