Kormánytagként a közjegyzői díjszabáson is dolgozhatott, most közjegyző lett

Páratlan zsenialitás.

Közjegyzői irodát nyitott az V. kerületben Bodzási Balázs, aki korábban az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt – írja a 24.hu. 2014-től a magánjogi jogalkotás felelőse volt, folyamatosan részt vett a közjegyzőkre vonatkozó szabályok alakításában, a lap forrásai szerint szintén feladatai közé tartozott a közjegyzői díjak radikális emelését célzó egyeztetések koordinálása.

Helyettes államtitkári megbízatása – lemondás miatt – 2018. július 19-én véget ért, Bodzási ekkor már három hónapja közjegyzőként is munkálkodott, mert sikeresen pályázott egy belvárosi álláshelyre, ami 27 év után üresedett meg.

A közjegyzőket ráadásul az az igazságügyi miniszter nevezi ki, aki korábban a tárcánál pont Bodzási főnöke volt, bár a pályáztatással a területi kamarának van beleszólása a megfelelő személy kiválasztásába.

A 24.hu megkérdezte Bodzásit, aki tagadta, hogy bármi köze lett volna a díjrendelet megszületéséhez, szerinte erre csak jóval azt követően került sor, amikor már nem volt helyettes államtitkár. A rendeletet pár héttel Bodzási távozása után tették közzé, a lap forrásai viszont azt állítják, hogy egy ilyen régi szabályozást megváltoztató, átfogó rendelkezéssel kapcsolatos egyeztetések hónapokat vesznek igénybe és ezeket július 6-áig Bodzási koordinálhatta.

Jelenlegi állás szerint április 1-jétől alkalmazzák az rendszert, a közjegyzői munkadíj 200 millió forintos ügyértékig 4500 forinttal emelkedik, az egy óráért felszámítandó munkadíj 1500-ról 5500 forintra nő.

(Fotó: Véssey Endre / IM)