Kevesebb mint hét évre ítélték az afroamerikai McDonaldot lelövő rendőrt

Figyelem! A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas felvételt tartalmaz.

Jason Van Dyke rendőrt az esküdtszék tavaly októberében mondta ki bűnösnek, hirtelen felindulásból, szándékosan elkövetett gyilkosságban. A közép-nyugati metropolisz történetében kivételes eset, hogy egy szolgálatban intézkedő rendőrt bűnösnek mondtak ki egy fekete bőrű ember megölésében.

A 17 esztendős Laquan McDonald kezében kés volt, de távolodott a helyszínre érkező rendőrtől, akit a környéken történt kocsifeltörések miatt riasztottak. Brutális leterítése, s hogy a rendőr még a földre zuhanó testbe is több lövést eresztett - amit a rendőrautó fedélzeti kamerája rögzített - 2014-ben a rendőri erőszak elleni zavargásokat váltott ki Chicagóban, az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városában.

A város rendőrfőnökét elbocsátották, és az igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított az ügyben. Ennek ellenére Van Dyke rendőr a per idején szabadlábon védekezhetett, és ezt a lehetőséget csak az esküdtszék döntése után megvonták tőle.

A pénteki ítélethirdetést követően az áldozat hozzátartozói csalódottságukat fejezték ki a hat év és 9 hónapi börtönbüntetéssel kapcsolatban, különös tekintettel arra, hogy az ügyész 18-20 évi börtönbüntetést kért. A McDonald család egyik képviselője az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta, úgy érzik, hogy az afroamerikaikat továbbra is másodrangú állampolgárokként kezelik. Mindazonáltal, "a kis győzelem is győzelem" - tette hozzá.

A rendőr feltételes szabadlábra helyezését szorgalmazó rendőrségi szakszervezet egyik képviselője ugyanakkor elégedetten nyilatkozott az ítéletről. Jó magaviselet esetén Jason Van Dyke börtönbüntetésének akár a felét is elengedhetik.

Joseph McMahon különleges ügyész a sajtónak azt hangoztatta: mind a rendőr, mind az áldozat családját megviselte a tragédia. A hatóságoknak és a társadalomnak le kell vonnia az eset "fájdalmas tanulságait", és tovább kell lépni. "Nincs itt mit ünnepelni" az üggyel kapcsolatban.