32 másodpercig tartott a két bajnok összecsapása

UFC Fight Night

Dana White tervei és TJ álmai szinte azonnal szertefoszlottak: Cejudo egy fejrúgással az első másodpercekben megkongatta TJ fejében a harangokat, majd az olimpiai bajnok birkózó rávetette magát a szédült Dillashaw-ra. Utóbbi egyszer még fel tudott állni, de jött az újabb szőnyegbombázás, ahonnan már nem volt visszaút, a bíró közbelépett.

A vita szinte azonnal kirobbant. Túl korán állították le a meccset? Szerintünk nem, TJ érdemi védekezés nélkül nyelte be a fejütéseket, a bírónak pedig az elsődleges szempontja a sportoló egészségének megőrzése, az agykárosodás esélye pedig minden újabb ütéssel egyre komolyabb, így jó döntés született. Dana White UFC-vezér szerint hagyni kellett volna még harcolni őket.

Cejudo megköszönte TJ-nek, hogy lejött a súlycsoportba, majd azonnal felajánlotta, hogy csinálják meg ugyanezt 61 kilóban is, amire szerintünk egész jó esély van, különösen annak tükrében, hogy Dillashaw nem ismeri el vereségként az eredményt, mert szerinte túl korán avatkozott közbe a bíró.

Ami pedig a hosszabb távú következményeket illeti: 2012 óta létezik a légsúly a UFC-ben, de sok nézőt nem érdekelt, ami ott történik. Demetrious Johnson volt hosszú évekig a bajnok, aki talán az egyik legkiválóbb harcos, de legalább annyira unalmas is – Cejudo egy vitatható pontozással vette el tőle az övet. Johnson le is lépett a UFC-ből, a pletykák szerint Dana White és csapata azon gondolkodtak, hogy beszántják az egész súlycsoportot, amihez az kellett volna, hogy TJ ezen az estén kivegye a bajnoki övet a légsúlyúak közül, amiből ugye nem lett semmi. Cejudo többször is beszélt arról, hogy konkrétan a légsúly megmaradásáért küzd, ami olyannyira jól sikerült neki, hogy a UFC történetének ötödik leggyorsabban véget érő mérkőzésén mészárolta le TJ-t.