NFL: mindkét főcsoportdöntő hosszabbításban dőlt el

Cikkünkből az is kiderül, kik játsszák majd az 53. Super Bowlt.

NFC

A Nemzeti Football Konferencia (NFC) döntőjében a New Orleans Saints csapata fogadta a Los Angeles Rams együttesét, és esélyeshez méltóan két mezőnygóllal, illetve egy touch downnal 13 pontos előnyre tett szert az első negyed végére. A Los Angeles-i együttes azonban összekapta magát, a második negyedet 10-0-lal hozta. A harmadik negyedben mindkét gárda egy-egy touch downt ért el, vagyis a záró játékrész előtt még mindig a New Orleans vezetett három ponttal. A záró negyed egy-egy mezőnygóllal indult, végül 19 másodperccel a vége előtt Greg Zuerlein 48 yardról rúgta be az egyenlítő gólt.

A hosszabbításban Drew Brees vezetésével a Saints támadhatott, ám a veterán irányítót a támadófal nem tudta megfelelően védeni, így eladta a labdát.

Mivel az első támadás nem hozott pontot, az ellentámadó Ramsnek már egy mezőnygól is elég volt a győzelemhez. Az egyenlítő mezőnygólt jegyző Zuerlein most is magabiztos volt, ezúttal 57 yardról lőtte a tojáslabdát a sárga villába, így csapata elnyerte az NFC győztesének járó George Halas-trófeát, és kvalifikálta magát a Super Bowlba. New Orleans Saints–Los Angeles Rams 23-26.

A mérkőzés összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.

AFC

Az Amerikai Football Konferencia (AFC) döntőjét a Kansas City Chiefs és a New England Patriots vívta. Itt is generációk csaptak össze, az ötszörös bajnok Tom Bradyvel szemben a Chiefs fiatal tehetséges irányítója, Patrick Mahomes állt. Az elején úgy tűnt, a Hazafiak simán elhúznak, touch downjukra a Törzsfőnökök nem tudtak válaszolni, sőt igazából előre haladni sem. Hogy a félidőben csak 14-0-ra vezetett a Pats, az annak köszönhető, hogy Brady nem igazán nyújtott jó játékot. A második félidőben azonban egy teljesen megújult Chiefs futott ki a pályára: két perc alatt touch downt értek el, amire a Patriots csak mezőnygóllal tudott válaszolni, a negyedik negyedben pedig eszméletlen fordulatok következtek. A Chiefs átvette a vezetést 21-17-re, majd megint a Patriots vezetett 24-21-re, azután ismét Mahomesék következtek (28-24). 42 másodperccel a vége előtt ismét a Patriots ért el touch downt (31-28), de A Chiefs itt sem adta fel, gyorsan felhozták a labdát, és 11 másodperccel a meccs vége előtt Harrison Butker field góljával egyenlítettek.

A hosszabbítás elején a Patriots támadhatott, és itt már nem volt kérdés: Brady régi önmagát idézve vitte előre csapatát, és végül Rex Burkhead 2 yardos futásával touch downt ért el, így a New England Patriots idén is elhódította az AFC győztesének járó Lamar Hunt-trófeát. New England Patriots–Kansas City Chiefs 37-31.

A meccs összefoglalója ide kattintva tekinthető meg.

A Super Bowl magyar idő szerint február 4-én hajnali fél egykor kezdődik Atlantában.