"Magyarországon minden állami intézményt megszállt az Orbán-rezsim"

A Jobbik álláspontja szerint Magyarországon már egy jó ideje nem létezik független ügyészség.

A Jobbik részéről Szilágyi György reagált arra, hogy az ügyészség elutasította az MTVA székháznál december 16-17-én történtek miatt érkezett ellenzéki feljelentéseket. Szerinte sajnos, a legkevésbé sem meglepő az ügyészség döntése, miszerint a köztévé épületéből "jogszerűen" dobták ki az ellenzéki képviselőket és használtak velük szemben fizikai erőszakot a biztonsági őrök.

A politikus úgy látja, szintén várható volt az is, hogy a közérdekű üzem működésének megzavarása miatt viszont elrendelik a nyomozást.

"A Jobbik álláspontja szerint Magyarországon már egy jó ideje nem létezik független ügyészség. A vádhatóság vezetője egy politikai megrendeléseket végrehajtó volt fideszes politikus, ahogyan a legtöbb csak papíron független állami intézményt is egykori fideszesek, vagy megbízható kormánypárti káderek irányítanak. Állami intézmények és vállalatok, oktatás, egészségügy, igazságügy, ügyészség, közmédia - mind, mind olyan területek, amelyeket részben, vagy inkább egészben, megszállt az Orbán-rezsim. Ennek a diktatúrának, megszállásnak kell véget vetni!"

- fogalmazott Szilágyi György.

(Címlap- és borítókép: rendőrök az MTVA-székháznál - fotó: Béli Balázs / Alfahír)