Indiában fáklyákkal támadnak elefántokra a falusiak

Nem megy az együttélés.

Az erdőírtások miatt jelentős mértékben csökkent az elefántok élőhelye, akik így szembekerülnek a falusi gazdálkodókkal. Az ilyen szembenállás pedig egyre gyakrabban erőszakba torkollik. Az elefántok csak táplálékhoz akarnak jutni, a gazdálkodók pedig földjeiket védik – derül ki az Independent írásából.

A nyugat-bengáli Bishnupur faluban készült képeken jól látszik, ahogyan a helyiek fáklyákkal támadják meg a földjeiken átvonuló elefántot és annak borját. Mint a cikkből is kiderül, Indiában kulturális ikonként tekintettek és tekintenek az elefántokra. Mostanra azonban egyre gyakrabban kártevőként tartják számon őket.

A probléma háttere, hogy az erdőírtások miatt az elefántok élőhelye töredezett, így kénytelenek egyik helyről a másikra lakott területen átvonulni. Így azonban kárt tesznek a terményben. A szakemberek feltérképezik az elefántfolyosókat, és bemutatják a helyieknek, hogy mely útvonalakat használják. Az indiai elefántok naponta 19 órán át legelnek, és nagyjából 100 kilogramm trágyát hagynak maguk után, ami a termőföldeken óriási kárt jelent. A természetben azonban fontos a növények magjainak terjedése miatt.

Az indiai elefántok veszélyeztetett állatnak számítanak. 1940 óta az életterük kiterjedése a felére csökkent. Hasonló konfliktusok alakulnak ki az emberek és tigrisek között is, hiszen az erdőirtás miatt területeik egymástól különálló izolált szigetek lettek, amelyek között csak az emberek területén át tudnak közlekedni.

(Címlapfotó: Caters News)