Ez a kemény! Egyhetes sztrájkot hirdettek a győri Audiban

Egyhetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.

Az MTI tudosítása szerint Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket.

Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik - tette hozzá. 

Nem vicceltek: négyezren sztrájkoltak a győri Audi-gyárban

Szimacsek Tibor elmondta, hogy a dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor.Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogytermelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással.A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről.

A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció átadta sztrájkkövetelését ismét a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest. 

A követelés tartalmazza, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban legalább egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt. 

Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, majd január 17-én a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amelyet a tárgyaló delegáció nem fogadott el. 

Nagy György, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese elmondta, hogy felmérések alapján a munkavállalók támogatják az érdekképviselet javaslatait, mindezek mellett szolidaritási nyilatkozatokat kaptak a wolfsburgi, az ingolstadti, a bolognai, a szlovák, a cseh és a lengyel gyárak érdekképviseleteitől is. 

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, felkészülnek az esetleges következményekre.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss