Egy 2015-ben Olaszországba bevándorló szír család ifjú focistáját igazolta le a Fradi

Elveszi a magyar tehetségek munkáját?! :O :D :(

A fradi.hu számolt be arról, hogy az FTC szerződtette a Juventus utánpótláscsapatában edződött 18 éves szír játékost, Ammar Ramadant. Kiderül az is, hogy az ifj játékos a szíriai Edlibben született 2001. január 5-én.

Családja 2015 októberében érkezett Olaszországba

- tehát a hazánkban migránsválságként ismert időszakban.

Édesapja, Munar Ramadan, a szír élvonalban is játszott. Az ő hatására kezdett Ammar is futballozni, majd Olaszországban a lombardiai junior ligában mutatkozott be, a Cimiano csapatában, ahol 13 mérkőzésen 5 találatot szerzett és ezzel felhívta magára a nagycsapatok figyelmét, így került a Juventushoz, de bemutatkozhatott a szír U19-es válogatottban is.

És akkor képzeljük el, ahogy Böde Dániel, az FTC csatára még úgy kampányolt a Fidesz mellett, hogy gyermekei biztonsága érdekében kell elmenni szavazni 2018 áprilisában. Emlékezetes, a csapat olyan ügyesen korteskedett az állampárt mellett, hogy még zászlót is kaptak cserébe Orbán Viktortól.

És akkor emlékezzünk meg Kubatov Gábor FTC-elnökről is, aki Fidesz alelnökként 6 nappal ezelőtt intézett ismételt hadüzenetet az Origo kormánylapon keresztül a bevándorlásnak:

"A legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek."

Azt pedig ne is feszegessük, hogy a szír Munar Ramadan egy magyar tehetség munkáját veszi el, éppenséggel.

(Címlap- és borítókép: Orbán Viktor győzelme után meglátogatta a kampányát támogató FTC-t - fotó: Facebook - FTC)