Az ellenzék szerint átállt a hadsereg, elkezdődött a puccs Venezuelában?

Elkezdődött Nicolás Maduro "hatalombitorló" venezuelai elnök eltávolításának utolsó szakasza - jelentette ki Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető kedden a Twitterre felrakott videofelvételében, felszólítva a venezuelai népet és az ország hadseregét, hogy csatlakozzanak hozzá.

A néhány perces felvételen Guaidó társaságában - több egyenruhás férfi mellett - feltűnik Leopoldo López, az ellenzék egyik vezetője is, akit korábban házi őrizet alá rendeltek. López most azt mondta, hogy a hadsereg szabadította ki, és ő is arra szólította fel az embereket, hogy vonuljanak az utcára.

Mikroblog-bejegyzésében Guaidó kijelentette azt is, hogy nemsokára találkozni fog a hadsereg legfontosabb egységeivel, és elindítják "a szabadság hadműveletet". Hozzátette, hogy jelenleg a caracasi La Carlota légi bázison tartózkodnak.

"A nemzeti hadsereg meghozta a helyes döntést, és számít a venezuelai nép támogatására"

- jelentette be.

A kormány szerint nem

Jorge Rodríguez venezuelai információs miniszter a felvételre reagálva saját mikroblog-felületén ezzel szemben leszögezte, hogy a kormánynak csupán "katonai árulók kis csoportjával" van dolga, akik puccsot akarnak végrehajtani. A védelmi miniszter szintén sietett bejelenteni, hogy az ország hadserege

"szilárdan védelmezi az alkotmányt és a törvényes hatóságokat".

Ugyanekkor az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy a La Carlota légi bázis felé vezető főúton könnygázt vetettek be.

Az ellenzék már korábban tömegtüntetéseket jelentett be szerdára, és Guaidó abbéli reményének adott hangot, hogy ez lesz az ország történelmének valaha volt legnagyobb megmozdulása.

Diosdado Cabello, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke válaszul arra szólította fel a kormány támogatóit, hogy vonuljanak az elnöki palotához, és védjék meg Madurót.

Korábban itt írtunk bővebben arról, hogy a venezuelai válság kulcsa a hadsereg kezében van:

A hadsereg kezében a venezuelai hatalom sorsa | Alfahír

Mi történt?Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetet megértsük, érdemes áttekinteni a venezuelai demokratikus parlamentarizmus jelenlegi állapotát, amit röviden úgy is összefoglalhatnánk, hogy tulajdonképpen nem létezik. Nicolás Maduro a megválasztott és ellenzéki többségű parlamentet gyakorlatilag megfosztotta jogaitól, a legfelső bíróság szerint minden döntésük semmis, helyette alkotmányozó nemzetgyűlést hozott létre az elnök.