Fidesz: antiszemitizmus = bevándorlás = ellenzék

Egyszerűen nem tudnak hibázni.

A közleményükből ezúttal kimaradt Soros György, ami érthető is, valószínűleg már ők is érezték, hogy meglehetősen erőltetett lett volna a milliárdost összekapcsolni a holokauszttal, maradt tehát a mindenhol, minden körülmények között bevethető bevándorlás. 

Íme:

Elfogadhatatlan az antiszemitizmus bátorítása Európában, így Magyarországon is - hangsúlyozta a Fidesz az MTI-hez a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából, vasárnap eljuttatott közleményében.

Azt írták: egyetlen nemzedék sem felejtheti a holokausztot, amely a 20. században több millió ember, köztük több százezer magyar megsemmisítéséhez vezetett. Úgy fogalmaztak: "A szabadjára engedett antiszemitizmus terrort, népirtást, és totális háborút hozott Európára és a világra."
    
A kormánypárt arra hívta fel a figyelmet: a világ azt hitte, hogy ez nem ismétlődhet meg, most mégis sok zsidó ember újra félelemben él Nyugat-Európában, mert "a tömeges bevándorlással együtt az antiszemitizmust is rászabadították a kontinensre".
    
A Fidesz szerint történelmi bűnt követnek el, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok a magyar ellenzéki pártok is, amelyek a hatalom reményében képesek "összeborulni" az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel.