Felfüggesztett börtönt kaptak a bundázó magyar focisták

Bírók is benne voltak, ázsiai oldalon fogadtak saját meccseikre.

A Fővárosi Törvényszék keddi sajtóközleménye kiemeli, a vádirat szerint a más ügyben már előzetes letartóztatásban lévő III. és IV. rendű vádlottakkal kapcsolatban álló terheltek 2012 második felében megállapodtak egymással, hogy haszonszerzés céljából labdarúgó-mérkőzések eredményeit próbálják jogellenesen befolyásolni: magyarul bundáztak.

Egyes játékosokat és játékvezetőket megvesztegetve, az így előre megbeszélt eredményekre Ázsiában működő online fogadóirodáknál kötöttek fogadásokat a 2013 márciusa és májusa között lejátszott magyar bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre, valamint U19-es magyar bajnokikra vonatkozóan.

Amint a közlemény fogalmaz, a bíróság valamennyi, a vesztegetésben aktívan részt vevő vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Azokban az esetekben, amelyekben bizonyítottnak látta a bűncselekményekkel kapcsolatos vagyongyarapodást, különböző mértékű vagyonelkobzást rendelt el.

A vesztegetést elfogadó focisták egy részét a felfüggesztett börtönbüntetés mellett jellemzően két-három évre eltiltotta a hivatásos labdarúgástól, másokat, akik esetében a vesztegetés bűncselekmény nem volt megállapítható, csak az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, próbára bocsátott.

A bíróság indoklása szerint enyhítő körülményként figyelembe vette a beismerő vallomásokat, az idő múlását, a próbára bocsátott vádlottak esetében a fiatal felnőtt korukat, többségük büntetlen előéletét és azt, hogy családjukban többen kiskorú gyermekről gondoskodnak. Súlyosító körülményként értékelte a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát.

A bíróság megítélése szerint a vádlottak többségénél - jelen esetben halmazati büntetésül - csak a szabadságvesztés kiszabása jöhetett szóba, de az enyhítő körülményeket figyelembe véve azokat minden esetben felfüggesztette.

A közlemény kiemeli, hogy a kiszabott felfüggesztett börtönbüntetéseket a belső arányosság elve alapján szabta ki. Azokat tiltotta el a hivatásos labdarúgástól, akik a futballtevékenységükkel visszaélve, azt manipulálva követték el a vesztegetést halmazatban. Azoknál viszont, akiknél a bíróság megítélése szerint a vesztegetés elfogadása csupán "egyszeri botlás" volt, a próbára bocsátás kiszabását is elegendő és célszerű szankciónak tartotta.  

Az ügyészség valamennyi vádlottal kapcsolatban súlyosításért fellebbezett. A megjelent vádlottak és védőik szintén fellebbeztek felmentésért, illetve enyhítésért. A XVI. rendű vádlott nem jelent meg a bíróság előtt és jogi képviselője sem volt jelen. Esetében jövő szerdán hirdet ítéletet első fokon a bíróság.