A hallgatók is betekinthetnek egy fideszes kétharmaddal vezetett város működésébe

Így akár még az utánpótlás is épülne.

A gyakornoki program ötletgazdája, Herpergel Róbert a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a Jobbik-frakció így szeretne segíteni azoknak a hallgatóknak, akik az államvizsgához elengedhetetlen 4 hetes gyakorlati időszakukat nem tudják hol kitölteni, így viszont megtehetik azt helyben, Debrecen városában.

Másrészt ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy - főleg szakirányú, politológus - a fiatalok megismerhessék egy-egy önkormányzat munkáját.

A programban résztvevő fiatalok betekinthetnek egy kétharmados fideszes vezetésű város működésébe, láthatják, milyen munka zajlik a debreceni képviselő-testület bizottságaiban, megtapasztalhatják a rendeletalkotás módját, megismerhetik a képviselőiket, és láthatják, melyik politikus végez érdemi munkát, vagy épp melyik nem - fogalmazott a jobbikos önkormányzati képviselő.

Herpergel Róbert egyébként hangsúlyozta, a program egyáltalán nem pártpolitikáról szól, így semmilyen elköteleződést nem várnak el a fiataloktól, ugyanakkor azt viszont kívánatosnak nevezte, hogy a Debrecenben tanulók, illetve maguk a debreceni polgárok is megfelelő módon tájékozottak legyenek a helyi közéletről.

Szerinte ugyanis sokan úgy élnek itt, hogy fogalmuk sincs arról, kik és hogyan döntenek a képviseletükben.

Fel kell nyitni az emberek szemét, ugyanakkor ebben nekik is nyitottnak kell lenniük, ez az önkormányzati gyakornoki program ebben is segíthet - fogalmazott a politikus.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy látja a fiatalokra elvileg jellemző apolitikus hozzáállást Keresztesy Gergő, a Hajdú-Bihar megyei Jobbik IT elnöke. A politikus egyrészt kitért arra, hogy ez a politikával szembeni apátia, főleg, ami Kelet-Magyarországon tapasztalható, elsősorban a kilátástalan gazdasági helyzetnek köszönhető, de ugyanilyen hangsúlyosnak nevezte, hogy nincs országos szintű ifjúságpolitika.

Ennek az egyik tragikus következménye, hogy a fiatalok körében olyan magas a kivándorlási szándék, és hogy a közösségek életében sem vállalnak hangsúlyos szerepet.

Pedig Keresztesy Gergő szerint azoknak a hallgatóknak is hasznos lehet megismerni egy-egy önkormányzat működését, akik nem akarnak közvetlenül politikával foglalkozni,

hiszen a későbbiekben így tudnak felelős és tudatos döntést hozni a különböző választásokon.

Nyilván, a program azoknak kifejezetten előnyös, akik konkrétan politikai pályára készülnek, akár az Ifjúsági Tagozat tagjaként:

„Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a közösségünk tagjai képezni tudják magukat. Ha ezt országos méretűvé tudnánk kibővíteni, része lenne annak a jól működő akadémiának, amelyet én az IT életében képzelek el, ami a kulcsa annak, hogy önkormányzati képviselőket, adott esetben országos képviselőket neveljünk ki a párt részére, hisz mi vagyunk az utánpótlás”

- fogalmazott ezzel kapcsolatban a megyei elnök.