Jobbik: Kezdeményezzék a helyi önkormányzatok a bérfelzárkóztatást!

Éljenek a felterjesztés jogával!

Az Eurostat felmérése szerint már Magyarország lakossága vált Európa második legszegényebb népévé, azonban az ország részei között is jelentős a bérkülönbség. Így a fizetések Békésben 55 ezerrel, Szabolcsban 65 ezerrel, Borsodban pedig nagyságrendileg 100 ezer forinttal maradnak el a budapesti keresetektől – ismertette Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint ez ahhoz fog vezetni, hogy az érintett országrészek „elszegényednek, elöregednek, elnéptelenednek”. Emlékeztetett, a párt korábban határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az ország régiói közötti jövedelmi különbségek megszűnjenek, ezt az indítványt akkor a fideszes többség vita nélkül lesöpörte az asztalról.

Jobbik: a bérfejlesztés helyett a rabszolgatörvényt támogatta a Fidesz

A Vállalkozásfejlesztési Bizottság múlt heti ülésén két napirendi pont szerepelt: a Fidesz képviselői egyrészt elutasították a Jobbik határozati javaslatát, mely a leszakadóban levő régiók bérfelzárkóztatását segítette volna, ezzel párhuzamosan támogatták a Kósa-féle rabszolgatörvény tervezetét, mely a munkavállalókatszó szerint halálra dolgoztatná

A Jobbik ezért most azt javasolja – közölte Jakab –, hogy a kezdeményezés menjen át fideszes javaslatként, az egyes helyi önkormányzatok kezdeményezzék ezt, azaz

éljenek a felterjesztés jogával!

Elsőként a Munka törvénykönyvének módosítása érdekében kezdeményezik az önkormányzatok lépését. Azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzatok ebben a felterjesztésben rögzítsék az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét, így például a Magyar Postának „ne sorosozós közleményeken kelljen agyalnia”, hanem azon, hogy ugyanannyit keressen egy békési postás, mint fővárosi kollégája.

Jakab közölte, a jobbikos, illetve a párthoz közel álló önkormányzati képviselők a helyi testületekben leteszik a javaslatot, az érintett – többek közt fideszes – képviselőknek csak meg kell szavazniuk. Amennyiben azt a kormánypártiak nem szavazzák meg, úgy az elutasító képviselők neveit nyilvánosságra hozzák. Hiszen – mint mondta – ha a munkavállalók ebben nem számíthatnak a képviselőre, akkor ősszel a helyi választásokon a munkavállalók is véleményt mondhatnak róluk.