Harrach Péter: a szakszervezeteknek a kiszolgáltatott helyzetüket saját maguknak kell megoldaniuk

Még csak szándék sincs bennük.

Harrach Pétert szerdai sajtótájékoztatóján kérdeztük az Audi-gyárban zajló sztrájk tanulságaival kapcsolatban. A KDNP frakcióvezetője leszögezte, a kormányzatnak, de általában a politikának és parlamentnek sincs hatásköre ebben a kérdésben, ez kizárólag a munkaadók és a munkavállalók közti vita kapcsán oldható meg.

Bár a kormánypárti politikus megerősítette, hogy nincs beleszólási lehetősége, de abban reménykedik, hogy minél előbb rendeződni fog a helyzet, hiszen ez nemcsak a munkaadóknak, de a munkavállakónak is érdeke.

Kitért a válasz alól, így nem tudtuk meg, egyetért-e Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, aki a kormánypárti Echo TV-ben arról beszélt, el kell fogadnunk, hogy Magyarországon kevesebbet keresnek a munkavállalók, és a sztrájk egyáltalán nem érdeke hazánknak. Harrach Péter minderre csak annyit mondott, hogy a kormányzat csak arra képes, hogy emeljen a minimálbéren, ami aztán nyomja majd felfelé a többi bért.

De mit tesz a kormány annak érdekében, hogy ne álljon kiszolgáltatott helyzetben egy magyar munkavállaló egy tőkeerős multival szemben?

„Nincs lehetősége a politikának a cégen belüli vitákba beleszólni, ha úgy érzi, hogy kiszolgáltatott ez a helyzet, azt a szakszervezetnek kell megoldania”

- szögezte le Harrach Péter.

 
(Címlap- és borítókép: sztrájkoló Audi-dolgozók - fotó: Béli Balázs / Alfahír)