PDSZ: A kormány megszegte a sztrájktörvényt

A szakszervezet szerint az elmúlt 30 évben erre még soha nem volt példa.

A szakszervezet elnöke, Szűcs Tamás az Alfahírnek úgy nyilatkozott: PDSZ többször kezdeményezett sztrájkot, azonban az elmúlt 30 évben arra, hogy egy kormány ne tett volna eleget annak a törvényi kötelezettségnek, hogy tárgyalópartnert delegáljon a sztrájkbizottságba.

A PDSZ elnöke hozzátette, hogy

„16-án érkezett meg a levél, de a kormány azóta sem reagált rá érdemben.”

A szakszervezet szerint előfordulhat, hogy a kormány már egyáltalán nem veszi figyelembe a szakszervezetek érdekeit, ezért merik vállalni a jogsértő magatartást is.

Szűcs Tamás arról is beszélt, hogy egyelőre akadozik az országos sztrájk szervezése, ezért ők teszik a maguk dolgát. Megkezdték tagjaik között a sztrájkhajlandóság felmérését, az eredményeket a szakszervezet február 8-i országos választmányi ülésén fogják értékelni. Amennyiben van hajlandóság a tagságban, akkor feltétlenül megszervezik azt.