Kibertámadás érte az Airbust

Adatokat loptak.

Az Airbus közölte: vizsgálatot indítottak a cég kereskedelmi repülőivel kapcsolatos információs rendszerét ért támadás miatt, és intézkedéseket tettek  a biztonság fokozása érdekében.

"Vizsgálatok folynak annak kiderítésére, hogy a támadás meghatározott információkra célzott-e, ugyanakkor tudomásunkra jutott, hogy hozzáfértek egyes személyes adatokhoz"

- idézi az MTI a vállalat közleményét, amely szerint az Airbus egyes európai alkalmazottainak szakmai kapcsolattartásra vonatkozó és azonosító adatairól van szó.

Önálló hadszíntér

A krónikához tartozik, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka, Korom Ferenc szakbizottság előtti meghallgatásán az év elején már arról beszélt, hogy a hadvezetésünk a kiberteret önálló harcszíntérnek tekinti, és katonai műveletként fogadják el a kibertérben végrehajtott műveleteket. Ennek megfelelően megkezdik a honvédség ez irányú fejlesztését is, remélhetőleg nem túl későn.