Felesleges várni, hogy a Fidesz értelmes embereknek tartsa a magyarokat

Senkit nem tartanak vitaképes partnernek, mindenre Soros György a válasz.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy az ellenzék közös beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz a közigazgatási bíróságokról szóló törvényekkel kapcsolatban, mert szerintük alkotmányellenes lenne az alkalmazásuk.

Mint megírtuk, az ellenzéki pártok kidolgozták a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos, botrányos módon elfogadott törvények alkotmánybírósági normakontroll-beadványát. A közös indítványt - amelyet több független képviselő is támogatott aláírásával - a napokban eljuttatják az Alkotmánybírósághoz - áll a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, valamint Szél Bernadett, Bősz Anett és Hadházy Ákos közös közleményében.

Kritikájuk szerint a döntést nem előzte meg széleskörű szakmai előkészítés. Szerintük az új törvény értelmében sérülne a hatalmi ágak megosztásának elve, hiszen az igazságügyi miniszter gyakorolná mindazokat a jogokat, amelyek következtében a közigazgatási bíróságok működhetnek. E bíróságok függetlensége és pártatlansága is veszélybe kerülhet, mivel a bírák kinevezése és leváltása a miniszter kizárólagos jogkörébe tartozik.

A pártok és képviselők azt kérték az Alkotmánybíróságtól, állapítsa meg, hogy a közigazgatási bíróságokról, valamint annak hatálybalépéséről és átmeneti szabályairól szóló törvények egyes rendelkezései ellentétesek az Alaptörvénnyel és ezért azokat visszamenőlegesen semmisítse meg.

A Fidesz azonban ahelyett, hogy érdemi politikai munkával megpróbálná megnyugtatni az ellenzéket és szavazóit, esetleg cáfolná a felmerült vádakat és kritikákat, továbbra is Soros György emlegetésében látja a megoldást.

A Fidesz közleményében az áll: a közigazgatási bíróságok csak újabb ürügyet jelentenek az ellenzéknek és a "Soros-hálózatnak", miután szerintük minden eddigi akciójukról kiderült, hogy csak "színjáték".

Ennyit tud kommunikálni egy kormányon lévő párt?

(Fotó: Béli Balázs/alfahir.hu)