Nahát! Orbán megtakarításai elérték az 1 milliót!

Rogán 35 milliót takarított meg, Gyurcsány 300 millió osztalékot vett ki.

Orbán Viktor

A miniszterelnök új ingatlant nem szerzett, továbbra is egy XII. kerületi társasházi lakás fele, illetve a felcsúti birtok egésze az övé. 945 ezer forintos megtakarítása 1395 ezer forintra nőtt (450 ezer forint növekmény). Míg feleségével közös 20 milliós jelzáloghiteléből 3,5 millió forint van még vissza.

És bár év közben a sajtó cikkezett luxusutairól melyet a NER oligarcháitól kapott ajándékba, vagyonnyilatkozatának erre vonatkozó rovatai üresek.

Luxusjacht és luxusrepülőgép - így mulatnak a NER-lovagok

Az Átlátszó kutatásából kiderül, hogy Orbán Viktor egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai szereplése után. Ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát és a ZTE tulajdonosát hozta a fővárosba. A képbe került lusuxjachtról kiderült, hogy azt Szíjj László, valamint egy kormánymegbízott, és Homolya Róbert MÁV-elnök is használta.

Rogán Antal

A változó méretű ingatlanok koronázatlan királyaként is hírnevet szerzett propagandaminiszter új ingatlanra nem tett szert. Alaposan megugrott viszont megtakarításainak összege: a májusi alig 4 millió forint után év végén már több mint 39 millió forintot szerepeltet takarékbetétben elhelyezett megtakarításként.

Magánszemélyekkel szemben fennálló tartozásként továbbra is ott szerepel a májusi 18,2 millió forint.

Az ominózus találmány hasznosításából a 2017-es 25 millió után tavaly több mint 42,6 millió forint folyt be a propagandaminiszterhez a MobilSign Kft.-től. (A cég 2018-as éves beszámolója csak május végén várható.)

Kövér László

A házelnök továbbra is szigetszentmiklósi családi házzal és Skoda Superb személygépkocsival bír. Májushoz hasonlóan két életbiztosítása van, melyek összértéke nagyságrendileg 2,5 millió forint. Viszont bankszámláján a májusi kétmillió helyett év végén már négymillió forint volt. Tízmillió forintos hitele továbbra is fennáll.

A dokumentumból kiderült viszont, hogy Kövér harmadik neve Csaba.

L. Simon László

Májusi vagyonnyilatkozatához képest hattal kevesebb ingatlana van. Az eladott, összesen majdnem 29 hektárnyi gárdonyi terület között akad kivett, beépítetlen terület, major, szőlő és gyümölcsös.

Készpénzállománya május óta 100 ezerrel nőtt (3 millió 100 ezerről 3 millió 200 ezerre), az akkor a bankszámláján levő 600 ezer forintja viszont eltűnt. 255 millió forintnyi hitele csökkent, most „csak” 227 millióval tartozik, és továbbra is van 28 millió forintnyi magánszeméllyel szemben fennálló tartozása.

L. Simon év végén bevallott publikációért kapott díjat (34 500 forint), illetve névhasználati díjként 349 ezer forintot. A 2017. végi 3,2 millió forintnyi földbérleti díjból származó bevétele viszont tavaly év végére 30 millióra ugrott.

Lázár János

A háttérbe szorult egykori kancelláriaminiszter május óta vett egy 96 négyzetméteres, XIII. kerületi társasházi lakást, ennek felerészben tulajdonosa. Továbbá tavaly május előtt szert tett egy 2013-as gyártmányú BMW 5-ösre is.

A májusban még a nyilatkozatban szereplő 30 millió forintnyi kötvényből már csak 5 millió található (valószínűleg a lakásba ment ez a pénz), valamint eltűnt 6,8 millió forintnyi életbiztosítás. Májusi 4 milliónyi készpénze év végére 6 millióra duzzadt, míg bankszámláján a májusi nulla helyett már 6 millió található (gyaníthatóan az életbiztosítása lejárt vagy visszavásárolta, mindenesetre így lett likvid).

Lázár János májusi 55 milliós hiteltartozása 35 millióra csökkent, magánszemélyekkel szemben fennálló tartozása pedig 30 millióról 20 millióra csökkent. A volt miniszter nyilatkozatában egy egyszeri műtárgy-értékesítést is feltüntetett, melyért 16 millió forintot kapott.

Földbérleti díjból a májusban bevallott évi 10 helyett 14,5 millió forintot szerepeltetett.

A vagyonnyilatkozatból az is kiderült, hogy dohányzásellenes kormánybiztosként havi (bruttó) 1 296 300 forintot kap.

Bajkai István

Az Orbán család ügyvédeként is ismert férfi nemesfémekben gazdagodott. Májusban még „csak” 12 millió forintnyi nemesfémet szerepeltetett vagyonnyilatkozatában, ami decemberre 42 millióra nőtt.

68,5 milliós bankszámlája 45 millióra apadt, de míg késő tavasszal 96 millióval tartoztak neki, ez az összeg mostanra 108,5 millióra duzzadt. Emellett van 11 millió forintnyi készpénze is.

Ügyvédi irodájából származó jövedelemként májusban 72,7 millió forintot vallott, ez decemberre 161,7 millióra emelkedett.

Bánki Erik

A Gazdasági Bizottság elnöke, aki a lakáscélú megtakarítások egy nap alatt történt kicsinálásával vált ismertté, május óta két ingatlanra tett szert: Pócsán egy fél hektáros szántót, míg Ivánbattyánban 1,9 hektáros szőlőre tett szert.

A politikus ötmilliónyi készpénzállománya 3 millióra csökkent, és 18 milliós bankszámlája is 2 millióra apadt.

Követelései között továbbra is szerepel három tagi kölcsön, azonban május óta új tétel egy 25 millió forintos kölcsön. Ugyanakkor ő maga is összeszedett egy 28 millió forintos tartozást magánszemélyekkel szemben. 240 milliós hitele 225 millióra csökkent.

Bánki két romániai cégéből is osztalékot kapott: a HP Agro Srl.-től 95,7, míg az Agro Future Srl.-től 8,6 millió forint ütötte a markát. A szatmárnémeti HP Investmentben már nincs tulajdonrésze. Bánki decemberben ezekkel a cégekkel kapcsolatban szerepelt a hírekben, akkor azt nyilatkozta, „lehet, hogy valami kimaradt a könyvelésből”.

"Lehet, hogy valami kimaradt a könyvelésből" - Bánki Erik az évtized NER-válaszát adta

Leírtam már egyszer, hogy Bánki Erik a kedvenc fideszes politikusom, mert benne olyan tökéletesen testesül meg a NER mértéktelen mohósága, alpári pitiánersége, és cinizmusa, mint talán senki másban. A Gazdasági bizottság fideszes elnökéről most az derült ki, hogy nem csak politikusként, de vállalkozóként is következetesen képviseli ezt a mentalitást.

Böröcz László

A Fidelitas elnöke május óta szert tett egy 2016-os gyártmányú Skoda Octaviára. Emellett 1,4 millió forintos készpénzállománya 1,6 millióra nőtt, míg a bankszámláján levő összeg 13,7 millióról 12,6 millióra csökkent.

Dömötör Csaba

Az immár képviselővé is vált államtitkár vagyonnyilatkozatából eltűnt VII. kerületi 49 négyzetméteres társasházi lakása, vett viszont egy 939 négyzetméteres váci kivett beépítetlen területet, melynek felerészben tulajdonosa. Májusban bankszámláján még mindössze 1,6 millió forint volt, ez év végére 9,7 millióra emelkedett, ami mellé társul egy most megjelent 17,5 millió forintos egyéb követelés is. Ezzel párhuzamosan „letudta” májusban még fennállt 9,5 milliós hiteltartozását.

Farkas Flórián

Az egyik legbotrányosabb fideszesnek továbbra is egyetlen ingatlana van: egy szolnoki családi házat birtokol. Egyébként a templom egeréhez hasonló a vagyona, ugyanis csak tartozása van: májusban még 2 millióra rúgott hiteléből még mindig fennáll csaknem 1,5 millió, illetve májusban még 7,5 milliós, magánszemélyekkel szemben fennállt tartozásából 2 milliót visszafizetett, így már csak 5,5 millióval tartozik.

Kocsis Máté

A Fidesz frakcióvezetője lakást cserélt: 117 négyzetméteres, VIII. kerületi társasházi lakása helyett már 683 négyzetméteres telken fekvő lakóháza van, melyet már januárban vásárolt-cserélt. Ezzel párhuzamosan 10,4 milliós készpénzállománya 8 millióra esett.

Kubatov Gábor

A Fidesz pártigazgatójának nem volt jelentős vagyonmozgása, egyetlen kivételtől eltekintve: készpénzállománya a májusi 2,4 millióról év végére 6,8 millióra duzzadt.

Novák Katalin

A családügyi államtitkár májusban lett országgyűlési képviselő. Akkor vagyonnyilatkozatában 8 darab ingatlant szerepeltetett, melyek most is megtalálhatók. Ugyanakkor Novák májusban még 14,5 millió forintos bankszámlaegyenleget tüntetett fel, mely év végére teljes egészében eltűnt.

Semjén Zsolt

A KDNP-s miniszterelnök-helyettes „forint-fillérre” ugyanolyan vagyonnyilatkozatot adott le, mint májusban. Ami azt is magában foglalja, hogy az ajándékok között nincs feltüntetve semmi. A politikus hobbija a vadászat, svédországi luxusvadászatát pedig egy állami támogatásokban is sikeres üzletember állta.

Nincs semmilyen rokon: egy támogatásokban is sikeres vállalkozó fizeti Semjén luxusvadászatait

Csakhogy az ügyet eredetileg is kirobbantó Magyar Nemzet újabb részleteket közölt a gyilkos urizálásról, és most azt írják, hogy nem rokonaival szokott Semjén Zsolt vadászni, hanem egy olyan üzletemberrel, aki sikeres az állami támogatásokban is.

Simonka György

A korrupciós botrány miatt is eljárás alatt levő fideszes politikusnak májusban 2841 forint, míg decemberben kétszer ennyi, 5660 forint volt bankszámláján. Készpénzállománya nem változott: 500 ezer forintot szerepeltetett bevallásában. De májusban még volt 400 ezer forint egyéb követelése, ezt az adósa már kiegyenlítette, mert eltűnt Simonka vagyonnyilatkozatából.

Gyanúsított lett a fideszes

Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást - olvasható a vádhatóság honlapján közzétett közleményben.Mint írják, 2018. november 12-én megérkezett az ügyészségre az Országgyűlés Elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről hozott országgyűlési határozatról.

Sneider Tamás

A Jobbik elnöke ugyanazokat az ingatlanokat birtokolja, mint májusban, járműve is ugyanaz, mint akkor: egy 2007-ben vásárolt Fiat Punto, illetve egy 2004-ben vásárolt MTZ 8201-es traktor. 1,8 milliós lakásvásárlási hiteléből már csak 1,5 millió áll fenn, míg májusban 3,5 millió forintra rúgott magánszemélyekkel szembeni tartozása is 3 millióra esett.

Gyöngyösi Márton

Az ellenzéki erő frakcióvezetője sem gyarapította vagyonát látványosan: Nagykovácsiban van egy háza és egy telke, illetve egy 2015-ben vásárolt Suzuki Swift szerepel a nevén. Májusban 1, év végén pedig 1,5 millió forint készpénz volt a birtokában.

Gyurcsány Ferenc

A volt kormányfő értékpapírban elhelyezett vagyonának árfolyama a májusi 620 millióról év végére 660 millióra emelkedett, emellett friss vagyonnyilatkozatában felbukkant egy 12 millió forintos magánszemélynek adott kölcsön is. A kötcsei ház megvásárlásához felvett hitele májusban 59, most 58 millió forintra rúgott, az Altustól pedig bruttó 298 millió forint osztalékot húzott be.

Keresztes László Lóránt

Az LMP frakcióvezetője tavaly augusztusban egy 2009-es Nissan Qashqait vásárolt, ezzel párhuzamosan 21,2 milliós bankszámlájának egyenlege 17,8 millióra apadt. Májusban még nem volt, de decemberben már rendelkezett egy Fundamenta lakástakarékkal, ennek egyenlege 130 ezer forint volt év végén.

Tóth Bertalan

Az MSZP frakcióvezetője új ingatlanra nem tett szert, gépjárműve pedig – legalábbis saját nevén – továbbra sincs. Májusban még 1,7 milliós életbiztosításának értéke decemberben 2 millióra emelkedett. Tavasszal még 5 milliós készpénzállománya év végén 4 millióra apadt, 11 milliós bankszámlaegyenlege pedig december végén 650 ezerre csökkent. Ugyanakkor más szerződés alapján fennálló követelései 5 millióról 12 millióra emelkedtek. A politikus 750 ezer forintos hiteltartozásának harmadát törlesztette, december végén 500 ezer forinttal tartozott hitelintézeteknek.

Ungár Péter

Az LMP-s politikus eladta a Budapesti Ingatlan Nyrt.-ben levő közvetlen részesedését (a családi cégben, a PIÓ-21 Kft.-ben meglevő 17 százalékos részesedése viszont továbbra is megvan), míg tavaly augusztusban céget alapított Kő a Mezőn Nonprofit Kft. néven. Ebben 45 százalékos részesedéssel bír.

Volner János

A Jobbiktól eltávozott politikus május óta egy Ford Mondeót vásárolt. Májusi közel 6,5 millió forintos takarékbetéte eltűnt, bevallott viszont 3,4 millió forint készpénzt, valamint 3,25 millió forint bankszámla-követelést. Magánszemélyekkel szemben továbbra is 2,8 millió forint tartozása van.