Habsburg-Lotharingiai Mihály: „Ott élek most, ahol az őseim is éltek”

A főherceg a Magyar Hírlapnak elmondta, nem tulajdont, csak örökbérleti jogot szerzett a budai Várban.

A kormánypárti lapnak reagálva a főherceg kifejtette, nem kapcsolatai, hanem egy ingatlanközvetítő által szerzett tudomást a kérdéses lakásról, ráadásul nem tulajdont szerzett, csak örökbérleti jogot. Szerinte az önkormányzati vonatkozásokat az idei választási küzdelem miatt domborították ki.

„A Várnegyedben relatíve kevés a magántulajdon, a lakások többsége az önkormányzathoz tartozik, úgy lehet egy lakást átvenni, ha annak, aki addig a lakásban élt, egy cserelakást biztosít – vásárol – a beköltözni kívánó új lakó, azért, hogy az illető máshová tudjon költözni. Így vettem át én is ezt a lakást: nem tulajdont szereztem, hanem örökbérleti jogot. A lakás tehát nem a miénk, de fiam, unokáim, ükunokáim maradhatnak benne, a bérleti díj pedig, amit az önkormányzat felé fizetek, épp annyi, mint amennyit bárki más fizet ugyanennyi négyzetméterért ebben a kerületben”

- mondta a Magyar Hírlapnak a főherceg.

Hozzátette: a jó kapcsolatok, barátságok egyébként tényleg megvannak neki, de attól még ugyanúgy kezelik, mint minden más örökbérleti jogú itt élőt. Habsburg-Lotharingiai Mihály úgy véli, az embereket valójában nem érdekli, hogyan él, neki viszont sokat jelent, hogy visszatérhetett a hazájába, ahonnan menekülniük kellett, most azonban közel van a Várhoz, ahol felmenői éltek, a nagyapja palotájához, ami egykor a Sándor-palotával szemben állt, a zászlók helyén.

„Ott élek most, ahol az őseim is éltek, amit az őseim hátrahagyni kényszerültek. Azt hiszem, ez bárkinek, akinek fontosak a gyökerei, sokat jelentene”

- mondta a kormánypárti lapnak a főherceg.

A 24.hu csütörtökön azt írta, József nádor ükunokája a Várnegyed előkelő részén, a Halászbástyához közeli Országház utcában, egy felújított műemléképületben bérel egy 117 négyzetméteres önkormányzati lakást, mindössze 71 ezer forintért havonta. A portál szerint ez a bérleti díj azért kirívóan alacsony, mert az egyik legnagyobb ingatlanportál adatai alapján ebben az utcában, illetve ezen a környéken hasonló méretű lakásokért akár a főherceg részére megállapított bérleti díj tízszeresét is elkérhetik.

A Budavári Önkormányzat reagálva a sajtóhírre, közölte: semmilyen befolyásuk nem volt Habsburg-Lotharingiai Mihály lakásbérleti jogviszonyára, a bérleti joghoz magánforgalomban, cserével jutott hozzá.