Kulturális élményparádé várható a VI. MITEM-en

Hazánkon kívül 13 országból 23 előadás a nemzetközi színházi találkozón.

„Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?” – Madách: Az ember tragédiája űrjelenetének kezdő sora a mottója a VI. MITEM-nek (Madách International Theatre Meeting), melynek ebben az évben is a Vidnyánszky Attila igazgatta Nemzeti Színház lesz a házigazdája. A kedden délután tartott sajtókonferencia anyagának Rideg Zsófia dramaturg által jegyzett előszavában is a világszerte ismert Madách-műre utalnak:

És tényleg hová? Madách profetikus műve, Az ember tragédiája a szemünk láttára elevenedik meg a mindennapok fotóin, a televízió képernyőin, egyik szín a másik után, vagy még inkább szimultán. Ki tudná megmondani, hol tartunk? (…) Nagy tánc a MITEM a kulturális, nyelvi, emberi különbözőségek és a mindenekfelett álló egység tapasztalása között. De miért is nézzük mindezt? Talán hogy felébredjünk. Mert a tévében csak a káprázatot látjuk, sőt a káprázat káprázatát. És épp ebben van a színház csodája: az előadás itt és most-jában tudatosíthatjuk, hogy a nagy Isteni Színjátékban mi is szerepeket játszunk. Csupán a szívünkben felébredő együttérzés (milyen szép szó) vezethet ki minket e groteszk bohózatból. (…) Itt vagyunk, és egy pillanat múlva már nem leszünk, kiszárad a Történelem fája. Ám a Világfa lélegzik tovább, mert azt az Örök Szeretet élteti.

A helikopter őrjöngő röpte

A MITEM nemzetközi színházi találkozó. „Nem fesztiválról van szó, nem versengésről, ahol díjakat kapnak egyesek, és díjak nélkül térnek haza mások, hanem bemutatkozási lehetőségről az érkezők részéről, megismerési és elismerési tendenciákról a befogadók oldaláról” – közölte Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális államtitkára.

Az államtitkár azt is kijelentette: a rendezvénysorozat Magyarország kulturális életének egyik legfontosabb csúcsteljesítménye, aki a mottóhoz kapcsolódva a Közlekedési Múzeum jóvoltából Asbóth Oszkár helikoptermodelljének eredeti példányát is elhozta. Leszögezte, a MITEM ma már tényező nemcsak az európai, hanem a világ színházi rendezvényeinek palettáján. Kiemelte, az eddigi öt MITEM-en

32 ország mintegy 90 társulatának több mint 100 előadása volt már látható.

A rendezvény idején Magyarországra figyel a színházi világ: jó ide eljönni, jó itt megmutatni magunkat a világ legjobb társulatainak – mondta Fekete Péter. Hozzátette: a MITEM bebizonyítja, hogy a művészet egy mindenki számára érthető, átélhető közös nyelv.

Értjük egymás érzéseit, gondolatait, a különböző nemzetek, népek, kultúrák saját gyökereiből merített tartalmait. Megtanuljuk tisztelni egymást, egymás kultúráját, a kultúrán keresztül a másik embert is

– emelte ki a szakpolitikus.

És valóban, az idei MITEM-en bemutatkoznak művészek Anglia, Csehország, Dánia, Franciaország, Kazahsztán, Litvánia, Németország, Oroszország, Portugália, Svédország, Szerbia, Szlovákia (Felvidék), Ukrajna képviseletében is. A rendezvény díszvendége Németországból Oliver Reese, a Berliner Ensemble igazgatója.

Visszatérő vendégek

A sajtókonferencián Vidnyánszky Attila, a MITEM megálmodója, a Nemzeti Színház igazgatója is felszólalt. A rendező, akinek Az ember tragédiája-rendezése lesz a MITEM záró darabja, felidézte, a rendezvénynek vannak visszatérő vendégei. Ez azért fontos – fogalmazott –, mert ettől együttgondolkodást remélnek, illetve egymás útjának fontos állomásait tetten érhetik. Vidnyánszky ugyancsak utalva az idei MITEM mottójára feltette a kérdést:

cselekedeteinknek mik lesznek a következményei, mostani döntéseinkkel hova juttatjuk a világot, hova mozdítjuk a közösségünket, az országunk, nemzetünk sorsát?

A színházigazgató a visszatérők között említette az orosz Vahtangov Színházat, akik Csehov: Ványa bácsi című világhírű előadását (Kristály Turandot Díj – 2010, Sztanyiszlavszij Nemzetközi Színházi Díj – 2010, Orosz Színházi Alkotók Szövetségének Díja – 2011, „Aranymaszk” Nemzeti Színházi Díj – 2011) hozták Budapestre Rimas Tuminas rendezésében.

Ugyancsak visszatérőként említette a dán Odin Teatret társulatát, akik Eugenio Barba rendezésében Az ártatlanok trilógiája című darabot hozzák a Nemzetibe. A trilógia három darabja (A fa, Nagyvárosok a hold alatt, The Chronic Life) először lesz egyben látható. Továbbá – tette hozzá Vidnyánszky – az Odin Teatret munkájából egy szakmai konferenciát is rendeznek filmvetítéssel, szakemberek részvételével.

A tavalyi sikeren felbuzdulva hozták újra a MITEM-re a Berliner Ensemble társulatát – mondta Vidnyánszky. A társulat Tennessee Williams: A vágy villamosa című művét mutatja be a rendezvénysorozat keretében Michael Thalheimer rendezésében.

Erland Josephson: Egy nyári éj Svédországban című darabját a norvég Eirik Stubø, a svéd Dramaten (Királyi Dráma Színház) igazgatója viszi színre az idei MITEM keretében, de Vidnyánszky Attila azt is elárulta, a keddi napon egyeztek meg a rendezővel, hogy

a következő évadban Stubø a Nemzeti Színházban fog Médeiát rendezni.

A Szerb Nemzeti Színház ugyancsak állandó vendége a MITEM-nek. Vidnyánszky kiemelte, velük is elmélyült, együttgondolkodó történetük van. Felidézte, novemberben a Nemzeti Színház fennállásának 150 éves évfordulóján játszottak Belgrádban, akkor a Körhinta, valamint a Bánk bán volt színen. Déli szomszédaink Csehov: Ivanov című drámáját adják elő a rendezvénysorozat keretében, melyet Tatjana Mandić Rigonat rendez.

Vidnyánszky szívügyének nevezte a kijevi Ivan Franko Nemzeti Színház elhívását, mivel ő maga is – kárpátaljai magyarként – Kijevben tanult. Hangsúlyozta, hogy Magyarország és Ukrajna jelenlegi viszonyában nekik, a kultúra embereinek még erősebben kell egymás felé kezet nyújtaniuk. „Megpróbáljuk komolyan venni, hogy mi valóban hathatunk a világra. Demonstrálva azt, hogy muszáj a párbeszéd, azt, hogy hiszünk egymás igazságában és elfogadjuk egymás igazságát” – emelte ki. Az igazgató ismertette, hogy a következő évadban ő is fog rendezni a kijevi színházban. Az Ivan Franko Nemzeti Színház a MITEM-en Dmitro Bogomazov rendezésében két darabbal lép fel. William Shakespeare: Coriolanus, valamint Vaszil Stefanik: Morituri te salutant című műveit adják elő.

Az Auezov Kazah Állami Dráma Színház Ivan Gajip: Korkut legendája című darabjával vesz részt a MITEM-en, melyet Jonas Vaitkus visz színre. Vidnyánszky a darabbal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a mű a kazah gyökerekből táplálkozik, a keleti nép legendáriuma, mitikus múltja fog megjelenni. Hozzátette, ahogy az Odin Teatret, úgy a kazahok kapcsán is rendeznek konferenciát a munkájukról.

Ugyancsak konferenciát rendeznek a MITEM keretein belül a pár hónapja elhunyt litván rendező, Eimuntas Nekrošius emlékére. Vidnyánszky a rendezőt „az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb színházi rendezőjének” nevezte, emlékének szentelve eljön színházi csapata, lesz kiállítás, filmvetítés. A litván Klaipeda Dráma Színház a néhai Nekrošius rendezésében viszi színpadra Saulius Šaltenis: Kurafiak című regényéből írt drámáját.

A Nemzeti Színház igazgatóját követően Oliver Reese, a Berliner Ensemble igazgatója beszélt arról, mennyire boldog, hogy újra eljöhetnek Budapestre a MITEM-re. Felidézte, tavaly Bertold Brecht: Kaukázusi krétakör című darabját adták elő, idén pedig – ahogy már említettük – A vágy villamosa lesz az előadásuk. A sajtókonferencián ugyancsak részt vevő Eirik Stubø részletesen ismertette a már szintén említett Egy nyári éj Svédországban című előadásával kapcsolatos elképzeléseit.

Élmény három generációnak

Igazi különlegesség lesz a MITEM keretében a rendezvénysorozat kreatívján is látható Slava’s Snow Show, melyet a Fővárosi Nagycirkuszban ad elő Szlava Polunyin, a ma élő legismertebb bohóc. Fekete Péter kulturális államtitkár saját élményei alapján ajánlotta a Londonban élő orosz előadóművész előadását gyermekeknek, szülőknek és nagyszülőknek is, és mind ő, mind Vidnyánszky Attila örömét fejezte ki, hogy a Fővárosi Nagycirkusz – programját megszakítva – kész volt a teljes színpadtechnikai átépítésre az előadás befogadása érdekében. A Slava’s Snow Show összesen hat alkalommal lesz megtekinthető, de addig is íme, egy kis ízelítő.

 

Új vendégek a Felvidéktől Vietnamig

Kulcsár Edit, a VI. MITEM főszervezője a rendezvényre érkező új társulatokról számolt be. A francia Caroline Guiela Nguyen rendezte Saigon című előadásban három francia és nyolc vietnami színész szerepel. Ismertette, a darabban a szereplők a saját identitásukat, gyökerüket, élményeiket keresik. Kulcsár úgy gondolja, az előadás a világban történő dolgokat az emberi sorsok tükrében mutatja be.

Egy fiatal tatár írónő, Szumbel Gaffarova: A jövevény című drámáját a Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház mutatja be Farid Bikcsantajev rendezésében – ismertette Kulcsár Edit. A darab fő kérdése, hogy ha elkerülünk egy másik földre, meg lehet-e élni ugyanúgy identitásunkat.

A már említett Kurafiak című regényből írt darabbal érkezik a litván Klaipeda Színház. Kulcsár Edit szerint ez a darab a litván nép gondolatait fogalmazza meg az örökkévalóság és mindennapi élet kérdésein keresztül.

Csehország először lesz a MITEM vendége, a Divadlo Na Zábradli (Színház a korláton) egy kísérleti darabbal érkezik. A Hamletek című előadás, melyet Jan Mikulášek és Dora Viceníková álmodott színpadra, a színfalak mögé, az öltözőbe, a színészek világába enged betekintést.

A portugál João Garcia Miguel és társulata egy kísérletező csapatként érkeznek. Federico García Lorca: Bernarda Alba háza című darabjukat hozzák a MITEM-re, az előadás mondanivalója pedig Kulcsár szerint az, hogy miért és hogyan zárjuk be házunkat, lelkünket bizonyos dolgok előtt, és hogyan lehetne elérni, hogy szorongásainkat ne másokra testáljuk át.

Idén is lesz határon túli magyar előadás a MITEM keretében. Kulcsár Edit ismertette, a Komáromi Jókai Színház Dosztojevszkij: A félkegyelmű című drámáját adja elő Martin Huba rendezésében.

Megmutatjuk magunkat

A Nemzeti Színház maga is megmutatkozik a MITEM-en, mégpedig hat előadással. A grúz David Doiasvili rendezi Moliére: Tartuffe-jét, a román Silviu Purcărete pedig Csehov: Meggyeskert című drámáját viszi színpadra. (A sajtókonferencia keretében élőben kapcsolták is a próbatermet, ahol az előadás próbája zajlott.) Szász János rendezi Székely János: Caligula helytartója című darabját, ifjabb Vidnyánszky Attila Georg Büchner: Woyzeck című darabját, míg Bertold Brecht: A gömbfejűek és a csúcsfejűek című művét Zsótér Sándor viszi színpadra. És – ahogy már említettük – Az ember tragédiája lesz a MITEM záró előadása Vidnyánszky Attila rendezésében.

A MITEM bérleteseinek kedd óta van lehetőségük a bérlet beváltására, erre egy hét áll rendelkezésre ezt követően pedig a nagyközönség előtt is megnyílik a jegypénztár. A MITEM 2019. április 11. és május 5. között kínál kulturális élményt a színház iránt érdeklődőknek. Részleteket a rendezvénysorozat honlapján olvashatnak.

(Nyitóképünkön balról jobbra: Szabó Sebestyén László színművész, Kulcsár Edit főszervező, Fekete Péter kulturális államtitkár, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Eirik Stubø rendező, Oliver Reese, a Berliner Ensemble igazgatója és Tóth Auguszta színművésznő. Fotó: Dobos Zoltán/Alfahír)