Lassan csődben vannak, de bevezetik Olaszországban az alapjövedelmet

Mindegy, jön az EP-kampány.

Számítások szerint mintegy 3 millió olasz fogja kérelmezni a másfél évig járó szociális támogatást, amely egy külön kormányportálon lesz igényelhető. Az M5S tavalyi választási kampányában beharangozott lépés az olasz munkaadói szövetségek és a szakszervezetek részéről is vegyes fogadtatásban részesül, a párt azonban még a május végi európai parlamenti választások előtt el akarja indítani a kifizetéseket.

Luigi Di Maio, az M5S vezetője Giuseppe Conte miniszterelnökkel közösen mutatta be a sajtónak az alapjövedelem igénybevételéhez szükséges bankkártyák első példányát. A munkaügyi és szociális tárcát vezető Di Maio klikkelt rá elsőként a kérelmek benyújtására szolgáló internetes kormányoldalra is (redditodicittadinanza.gov.it). Ezen március 6-tól lesz igényelhető az alapjövedelem, amelyet a tervek szerint áprilistól kezdődően fizetnek ki az első jogosultaknak.

"Végre az állam ismét a polgárok oldalára áll!" - hangoztatta Luigi Di Maio.

Az alapjövedelemben az olasz állampolgárok, valamint a legalább tíz éve Olaszországban élő külföldiek részesülhetnek, ha az utolsó két évben megszakítás nélkül olasz területen tartózkodtak.

Az alapjövedelem az M5S első számú választási ígérete volt. Elsősorban a gazdaságilag lemaradt, magas munkanélküliséggel küzdő Dél-Olaszország választóinak szólt, akik tavaly tömegesen szavaztak az M5S-re.

A kormányportálon egyelőre csak regisztrálni lehet. Az itt található információk szerint az alapjövedelmet azok kérvényezhetik, akiknek éves bruttó bevétele nem haladja meg a 9360 eurót (mintegy 3 millió forintot), a saját tulajdonban levő esetleges lakásukon kívül nincsen 30 ezer euró (9,5 millió forint) feletti ingatlanvagyonuk, és bankszámlájukon nincsen több hatezer eurónál (1,9 millió forintnál). Luigi Di Maio kijelentései szerint hárommillió kártya kibocsátására készülnek, ami több mint 5 millió embernek nyújt majd segítséget.

Az olasz társadalombiztosítási intézet (Inps) és az olasz statisztikai hivatal (Istat) kedden közölt számításai szerint az alapjövedelem ennél valamivel kevesebb, mintegy 1,2 millió olasz családot segíthet, ami 2,7 millió embert jelent. Kalkulációik szerint az alapjövedelmi kérelmek több mint felét Olaszország déli régióiban nyújtják majd be. A kérelmezők 55 százaléka egyedülálló lesz, 26 százalékuk háztartásbeli nő. Az alapjövedelem átlagosan valamivel több mint évi 5 ezer euróval (közel 1,6 millió forint) segíti majd az ebben részesülőket: kérelmezhetik a 16 év feletti munkanélküliek és a létminimum alatt élő nyugdíjasok is.

Nem feltétel nélküli

Az alapjövedelem 18 hónapig jár az erre jogosultnak. Feltétele az, hogy a támogatott személy munkát keressen és találjon a körzeti munkaközvetítő hivatalokon keresztül: az első évben az első munkaajánlatot a lakóhelye körüli 100 kilométeres körzetben ajánlják fel neki, ha ezt nem fogadja el, a második munkalehetőség 250 kilométeres körzetet érint, a harmadik pedig Olaszország bármelyik más részére vonatkozhat. Az utolsó félévben az első állásajánlat már 250 kilométeres körzetre vonatkozik, a második egész Olaszországra.

A Confindustria olasz gyáriparos szövetség szerint az alapjövedelem eltántorítja a munkakereséstől az olaszokat. A CGIL, UIL és CISL szakszervezeti föderációk úgy látják, az alapjövedelem szegények közötti háborút indít el.

Lassan csődben vannak, de mindegy

Az alapjövedelem nagyjából évi 8,5 milliárd euróval (2700 milliárd forint) terheli meg az olasz költségvetést. Amit érdemes tudni, hogy az olasz gazdaság épp recesszióban van, az elmúlt két negyedévben is csökkent a GDP, az államadósság meghaladja a nemzeti össztermék 133 százalékát. A kormány igyekszik kezelni a problémát, például állami ingatlanok eladásával, bár ez valószínűleg nem sokat segít a helyzeten, az alapjövedelem bevezetésével együtt meg pláne. A mérleg másik oldalán az EP-kampány található, az alapjövedelem bevezetését pedig kétségtelenül jól tudják majd kommunikálni a szegény szavazórétegek körében.