Csányi Sándor mindent megtesz azért, hogy Budapesten legyen BL-döntő

A női BL-döntőt már sikerült megszerezni.

Csányi Sándor az NSO-nak adott interjújában a "Mivel lenne elégedett az újabb négy év után, lesz például BL-döntő Magyarországon?" kérdésre így válaszolt:

"Nem tudom, hogy lesz-e, de hogy mindent megteszek azért, hogy legyen, az biztos. De főleg akkor értékelem majd sikeresnek az újabb négy évet, ha a magyar futball fejlődni tud, ha előrelépnek a válogatottak és a klubok."

Ha tippelnünk kellene, szerintünk már nem kell sokat várni Csányi álmának megvalósulására. Idén a Groupama Arénában rendezik a női BL-döntőt, az új Puskás Stadion pedig a 2020-as Európa-bajnokságon ad otthont csoportmeccseknek és egy nyolcaddöntőnek, ráadásul az MLSZ elnöke egyben a FIFA és az UEFA alelnöke is.

Csányi Sándor már nem csak a FIFA, hanem az UEFA alelnöke is

A hírt az újraválasztott elnök, Aleksander Ceferin jelentette be az új végrehajtó bizottság első ülésén. Csányit csütörtök délelőtt az UEFA római kongresszusán újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé és az UEFA végrehajtó bizottsági tagjává is.

(Kép: Az épülő Puskás Ferenc Stadion makettje.)