A fideszes többség most a költségvetésben próbál keresztbe tenni Hódmezővásárhely polgármesterének

Mindent megtesznek, hogy akadályozzák Márki-Zay városfejlesztését.

Hódmezővásárhelyen a Fidesz továbbra is mindent megtesz, hogy megnehezítse a független polgármester, Márki-Zay Péter dolgát. A mai közgyűlésen, ha megszavazták volna a Fidesz javaslatait, az lehetetlen helyzet elé állította volna a megválasztása óta össztűz alá került városvezetőt. A költségvetési vitát végül levették a napirendről.

A kormánypárti képviselők azzal álltak elő, hogy egymilliárdot adnának az állami kórháznak, ám ezt hitel nélkül nem tudná fedezni az önkormányzat. Persze a hitelfelvételt nem támogatják, miközben a város bevételeit is megvágnák azzal, hogy 30 százalékkal csökkentenék a vállalkozások építményadóját.

A jól hangzó kórházfejlesztés mellett a helyi Fidesz azt próbálta eladni a sajtónak, hogy azt a pénz, amit Márki-Zay esetlegesen felvenne a kórházfejlesztés megvalósításához, amennyiben a fideszes többség azt megszavazza, valójában egy óriáscsúszda építésére költené. Ezt persze a pénteki közgyűlésen már nem hangoztatták, ehelyett arra hegyezték ki a mondanivalót, hogy nem egyeznek bele a hitelfelvételbe. Végül egy kis alkudozás után, ahol a polgármester felajánlotta, hogy vonuljanak félre és jussanak dűlőre, amit a fideszes képviselők nem fogadtak el, a költségvetési vita elnapolásra került.

A kórházvitában Márki-Zay perét is felemlegették. A sok közül azt, amelyikben a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ igazgatója indított a polgármester ellen az intézmény jó hírnevének megsértése miatt, és amit első fokon Márki-Zay Péter el is veszített még decemberben – írja a hvg.hu.

Az egyik képviselő ezt úgy emlegette, hogy halálgyárnak nevezte a polgármester a kórházat, ezért kellett a bíróság előtt felelnie. Ekkor azonban arra emlékeztették a képviselőt, hogy a halálgyár kifejezést kizárólag Lázár János használta úgy, mintha azt Márk-Zay mondta volna.

Márki-Zay Péter lapunknak adott intejújában kiemelte, hogy a fidesz vezetése alatt 2017-ben 600 millió forintnyi befejezett fejlesztést vittek végbe Hódmezővásárhelyen, míg 2018-ban 5,4 milliárd forintnyit, annak ellenére, hogy

"a fideszes közgyűlési többség minden módon akadályozni akarja a város fejlődését, csak azért, hogy aztán azt mondhassák, miattam nem fejlődik."

Márki-Zay Péter: „Négy pártra kell koncentrálni"

Az ellenzék a 2018-as év talán egyetlen felhőtlen győzelmét az akkor még kancelláriaminiszterként regnáló Lázár János otthonában, Hódmezővásárhelyen aratta. Pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva álltak be egy jelölt mögé, aki a diadal után házalni kezdett saját példájával. Tanácsát nem fogadták meg, de nem adta fel és új mozgalom megalapításával fordult rá az EP- és helyhatósági választások évére.