Fizetős lesz a 444

Uj Péter egy interjúban beszélt erről.

A 444.hu alapító főszerkesztője, Uj Péter a Népszavának adott interjút, ebből emeltünk ki néhány érdekes részletet a magyar médiapiac helyzetéről.

Arra a felvetésre, hogy a miniszterelnök célkeresztjében az Index és az RTL Klub semlegesítése lebeghet, Uj kijelenti: „Az Index ’done’: az már az övék.” A 444 főszerkesztője szerint az Indexnél rettenetes csapdába kerültek, akik még ott dolgoznak. „Bekerültek játszmába, amire semmilyen ráhatásuk nincs.”

Az anyagok minőségén ennek ellenére nem látszik, hogy változás történt volna a lapnál, de Uj Péter arról beszél, hogy „azért már 2010-ben is volt tartalmi nyomás az Indexen és nem hiszem, hogy ez azóta megszűnt volna. Való igaz, hogy radikális változás nincs az Index hangvételében.”

Az RTL Klub helyzete speciálisabb, 2010-ben, az akkor még fideszes Simicska Lajos, megvásárolta a csatornát egy Infocenter nevű cégen keresztül, de valahogy megúszta az RTL, mert „visszacsinálták a dealt”, majd a reklámadó kapcsán is sikeresen tudtak alkudozni. A helyzetük viszont nem lett egyszerűbb:

„(…) mára sikerült olyan üzleti környezetet teremteni, amiben nem nagyon tud működni komoly vállalkozás. A reklámpiac, ami a tévék szinte teljes bevételét adja, teljesen politikai piac lett, a költések fele állami vagy politikai. Ez abszurd. Ilyen talán még Oroszországban sincs. A párt futtatja a konkurens tévécsatornát és a legnagyobb sales house-t. Ilyen környezetben az RTL pusztán üzleti alapú működtetése egyre nehezebbé válik. Ha sikerül veszteségbe fordítani a céget, akkor azt a tulajdonosok nyilván nem fogják sokáig tolerálni. Ez akár villámgyors is lehet. Ha nyárig megtörténik, akkor sem lepődök meg. Ez a lehető legnagyobb csapás lenne a magyar média politikától még független részére, de nem látok esélyt rá, hogy sokáig meg tudnak maradni ebben a közegben. Legfeljebb, ha a háttérben tudnak valami dealt kötni. Erre már kétszer is képesek voltak, ne felejtsük el. Lásd az említett Infocenteres sztorit vagy a média-különadó esetét.”

Fizetős lesz a 444

Uj Péter egy bejelentést is tett az interjúban:

„Ráadásul az idei év nálunk is nagyon komoly lesz, mert fizetőssé fogunk válni, így az lesz a helyzet, hogy ott lesz a kormánymédia a maga fél-, vagy álhíreivel a másik oldalon pedig zárt tartalmak lesznek – mert szinte biztos, hogy a HVG is fizetős lesz valahogyan, és nem tudom, a 24.hu még meddig tudja tartani magát. A magazin típusú tartalmak már ott is előfizetésesek lesznek. De ez nem csak a politika által megtépázott magyar sajtópiac nyűge, nemzetközi trend.”

Sok remény nincs

Arra a kérdésre, hogy „2019 végére hogy néz ki a magyar médiapiac?” sok pozitívumot nem tud vázolni:

„A legnagyobb kérdés az Index és az RTL Klub. Az előbbi ebben a formában nem valószínű, hogy ki tudja húzni az év végéig. Az RTL Klub jövője is elég bizonytalannak tűnik, de ott még nincs napi szintű fenyegetettség, szerintem. Ha az RTL bukik, akkor megint teljesen új helyzet lesz. Egyébként pedig amit el lehetett foglalni, nagyrészt már elfoglalták. A 444 fizetős lesz… és ezzel a közel félmilliós napi olvasótáborunk szűkülni fog. Reméljük, nem nagyon. Meg kell tudnunk élni a piacból.”

A 444-nél egyébként projektalapon kétszer már sikeresen működött a crowdfunding, a 444 jó hely Budapesten című könyvre és a parkolós filmjükre is így gyűjtötték össze a szükséges forrást.

Az etikátlan újságírás sikeres üzleti modell lett

A Szabadság és Reform Intézet Média és nyilvánosság a posztmodern kommunikáció korában címmel szervezett konferenciát, melynek szereplői Bokros Lajos volt politikus, Krekó Péter a Political Capital igazgatója, Urbán Ágnes közgazdász, egyetemi docens, Rényi Pál Dániel újságíró, valamint Bajomi-Lázár Péter a Médiakutató szerkesztője voltak. Zömében a magyar médiapiac állapotáról esett szó, sok jó hírrel nem szolgálhatunk.