Az amerikaiak egy korrupt, kínai- és oroszbarát kormányt látnak Magyarországon

Eddig nem figyeltek ránk úgy, mint Putyin.

Hétfőn tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel Budapesten, és várhatóan a magyar kormány fejmosásra is számíthat, amiért jelentős a korrupció és a kínai, valamint orosz befolyás.

A magyarországi korrupció megágyazott az orosz és a kínai nyomulásnak – írja a hvg.hu egy olyan telefonkonferenciára hivatkozva, amin amerikai külügyi vezetők tájékoztatták a sajtót a hétfői találkozón várható témákról.

Pompeo egyébként Budapesten kezdi a hetét, majd Pozsonyba, Varsóba, Brüsszelbe, végül pedig Reykjavikba látogat. Itthon Orbán Viktor miniszterelnökkel, Szijjártó Péter külügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel fog találkozni, a lap szerint a tárgyalás fontosabb témái:

  • a biztonsági együttműködés erősítése,
  • az orosz agresszió elleni fellépés,
  • és a NATO elrettentő erejének erősítése lesz.

Ugyanakkor arról is szót ejtettek, hogy az amerikaiakat aggasztja az oroszon túl a kínai befolyás erősödése is, például a Huawei cég jelentős térnyerése miatt.

Emlékeztettek arra is, hogy míg amerikai elnök utoljára 2006-ban járt Budapesten, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak tavaly kétszer is ide látogatott, eközben pedig az eldurvuló korrupció jól jön az orosz és kínai befolyásszerzésnek.

(Fotó: MTI/KKM)