A hatvani Bosch-gyár is engedett a dolgozók követeléseinek

A fizikai dolgozóknak egységesen nyújtott 14,5%-os béremelés is teljesült.

Sikerült kiharcolniuk a megfelelő béremelést a hatvani Bosch-gyár dolgozóinak és a szakszervezetnek. A Mérce szerint megszületett az egyéves bérmegállapodás a Robert Bosch gyár dolgozói és a vállalat vezetői között.

Janik Tamás, a Bosch gyárak munkásait tömörítő „Életre Tervezett Munkavállalók Szakszervezete” elnöke a Mércének elmondta, egyéves bérmegállapodást kötöttek, amelyek során

a szakszervezetek minden főbb követelése, így a fizikai dolgozóknak egységesen nyújtott 14,5%-os béremelés is teljesült.

Azt is közölte, hogy a tárgyalások végeztével a vállalat igazgatója úgy minősítette a megegyezést, hogy

„ez drága megállapodás volt.”

Janik Tamás a Mércének azt is elmondta, az elért eredményt elsősorban a dolgozók kitartásának köszönhetik, ezért számukra is köszönetüket fejezték ki.

Hétfőn tüntetés kezdődött a debreceni Teva-gyár előtt is, a dolgozók tisztességes béreket és kétszámjegyű béremelést követelnek, miután a szakszervezet tárgyalásai eddig eredmények nélkül zárultak.

(Címlapfotó: boschmediaservice.hu)