A fiatal házasok támogatása csak három évig lesz elérhető

Pontosították Orbán tegnapi bejelentéseit.

Novák Katalin családügyekért felelős államtitkár hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján pontosította Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjén tett családtámogatási intézkedésekről tett bejelentéseit.

Az államtitkár elmondása szerint a 2010 óta tett családtámogatási intézkedéseknek látható eredményei vannak, hiszen 20 éve nem volt olyan magas a gyermekvállalási kedv mint a tavalyi évben, valamint a házasodni kívánók száma is rekord magas volt 2018-ban, ami azt jelenti, hogy 20 ezer fiatal kelt egybe és kezdte meg közös életét.

A támogatások többsége 2019. július elsejétől lép majd életbe és szinte kivétel nélkül a megszületendő gyermekekre vonatkoznak majd.

1. Fiatal házasok támogatása

Novák Katalin azt mondta, hogy a fiatal házasoknak nyújtott 10 milliós kamatmentes szabadfelhasználású hitel akár teljes egészében is vissza nem térítendővé válhat, amennyiben a házasok azt már a terhesség ideje alatt veszik fel. A feltételek között említette, hogy az édesanyának 18 és 40 év között kell lennie a hitel felvételének idején. Az első gyermek érkezésekor 3 évre felfüggesztik, a második gyermek születésekor szintén 3 évre felfüggesztik a visszafizetést és elengedik a hitel 30 százalékát. A harmadik gyermek vállalása esetén pedig eltörlik a tartozás fennmaradó részét.

Az összeget bármire fordíthatják, akár a CSOK-hoz szükséges önerő is fedezhető belőle.

A legfontosabb elem, hogy ez a lehetőség 2019. július 1-től csak három éven át lesz nyitva a családok számára, valamint a legmagasabb, 10 milliós összeg felvétele esetén sem haladhatja meg a törlesztő a havi 50 ezer forintot.

2. Otthonteremtési program bővítés

A kormány bejelentette a CSOK mellé járó kamattámogatott kölcsön kiterjesztését a használt lakásokra is. A 2 gyermek nevelése esetén nyújtott 10 milliós kamattámogatott hitel, valamint a 3 vagy több gyermek esetén járó 15 milliós kamattámogatott hitel 2019. július elsejétől nem csak új építésű, hanem használt ingatlanokra is vonatkozik. így a 35 milliós értékhatárt eltörlik.

3.Családvédelmi akció

A családok évében bevezetett, a családok fennálló jelzáloghiteléből a harmadik gyermek után gyermekenként 1-1 millió forintot elengedő intézkedést is bővítik július egytől. Már a második gyermek érkezésekor is 1 milliót jóváírnak majd, a harmadik után 4 milliót, minden további születendő gyermek után 1-1 milliót. Az elengedés a CSOK hitelekre is érvényes lesz.

4. 4 gyermekes anyák szja elengedése

Jövő évtől azok, akik 4 vagy több gyermeket neveltek fel, nem kell, hogy SZJA-t fizessenek. Emellett megtartják a családi adókedvezmény rendszerét is. Ez a szabályozás minden nőre vonatkozik.

5. Nagyszülői GYED

Az államtitkár szerint ez segíti majd a jobb együttműködést a generációk között és igény is mutatkozik arra, hogy az aktív nagyszülőnek és a szülőknek meglegyen az a lehetősége, hogy úgy döntsenek, a GYED-et a nagyszülők vállalják. A GYED extra a nagyszülőre nem terjed ki.

6. 2022-ig teljes bölcsődei ellátás

Egyre nagyobb az igény, nemcsak a gyermekszám növekedése, hanem az anyák mihamarabbi munkaerőpiacra való visszatérése miatt. A kormány felmérte, hogy mely területeken mennyi férőhelyre lenne szükség, eszerint 2022-ig 21 ezerrel növelik azok számát országszerte. Novák Katalin újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy ugyan jelenleg nincs meg az ehhez szükséges bölcsődei gondozók száma, de erre is gondoltak és növelni fogják a bölcsődék finanszírozását is. Nem az a céluk, hogy minden településen nagy bölcsődéket hozzanak létre, hanem rugalmasságra törekszenek, így szükség lesz majd a családi bölcsődék finanszírozásának a javítására is. Jelenleg is folynak olyan képzések, amik a bölcsődei dolgozók továbbképzését biztosítják, valamint jelentős emelkedés volt a szakra jelentkezők számában is. Elmondása szerint jelentős béremelkedés volt a területen az elmúlt években. A családi bölcsődékben a gondozóknak csak egy 100 órás tanfolyamot kell elvégeznie, így könnyen emelkedhet a szám a bölcsődék növekedésével.

A bölcsődei férőhelyek számának növelését 2015-ben már megígérték, igaz, 2020-ig kívánták elérni a 60 ezres férőhelyszámot.

7. Nagycsaládosok autóvásárlási program

Az államtitkár úgy látja, hogy a negyedik gyermek vállalása esetén az is lehet akadály, hogy nem férnek be egy 5 személyes családi autóba. így akik legalább 3 gyermeket nevelnek, legalább 7 személyes, új autó vásárlása esetén július elsejétől 2,5 millió vissza nem térítendő támogatást kapnak. Az autókra vonatkozni fognak további műszaki paraméterek, ám ezeket majd csak később teszik közzé.

Az államtitkár szerint a kiadás azon is múlik, hogy mennyien veszik majd igénybe ezeket a lehetőségeket, de a költségvetési fedezet az idei évben biztosított.

Azt is elmondta továbbá, hogy ez nem egy zárt lista, folyamatosan dolgoznak rajta tovább. Lapunk kérdésére, hogy a főállású anyaság intézményét teljesen elvetették-e vagy a későbbiekben még napirendre kerülhet azt a választ kaptuk, hogy nincs kizárva az ilyen irányú bővítés, de ebbe a hét pontba most nem fért bele.

Érdeklődtünk továbbá arról is, hogy mit terveznek a gyermekorvosok számának növelésével, amire szükség lenne a gyermekszám növekedése esetén. Erre érdemleges választ nem kaptunk. Az államtitkár annyit tudott mondani, hogy törekednek arra, hogy ne legyenek betöltetlen gyermekorvosi praxisok, valamint a háziorvosok és védőnők mindig rendelkezésre álljanak.