Beváltották a fenyegetést - a Fidesz Demeter Márta elhunyt édesanyját sem kíméli

„És én megígértem neki, hogy fogni fogom a kezét az utolsó pillanatig”.

Arról már több alkalommal is beszámoltunk, hogy a Fidesz bosszúhadjáratot folytat az LMP társelnöke ellen, ennek részeként a fideszes Kövér László nemzetbiztonsági kockázatot kreált belőle, de nyomoz utána a korábbi fideszes Polt Péter vezette főügyészség is.

Kedd délután „Demeter Márta lebukott: VIP-kártyát kért a Honvédkórházban” címmel jelent meg egy név nélküli cikk az Origo nevű propagandaportálon. Majd azt írja valaki, hogy

„Az Origo birtokába került dokumentum szerint a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Demeter Márta, az LMP társelnöke VIP-kártyát igényelt magának a Honvédkórházban.”

A cikkben mellékelték is azt a formanyomtatványt, amelyben a politikus az MH EK Honvédkórház Speciális Rendeltetésű Centrum járóbeteg ellátásának igénybevételét kérelmezte.

„És én megígértem neki, hogy fogni fogom a kezét az utolsó pillanatig”

A valóság ezzel szemben az, hogy azért fordult Demeter Márta 2017 augusztusában a Honvédkórház vezetéséhez, mert szerette volna a végstádiumban lévő édesanyjával tölteni az utolsó napokat, és abban a kórházban, ahol feküdt, nem engedték meg a számára, hogy az anyukája mellett legyen éjszaka is. Ezért Demeter Márta a Honvédkórházba akarta az édesanyját befektetni, mert ott lehetősége lett volna arra, hogy vele legyen a kórteremben éjszaka is.

„Semmilyen ellátást nem igényeltünk, akkor már tudtuk, hogy meg fog halni” - mesélte lapunknak a politikus.

„És én megígértem neki, hogy fogni fogom a kezét az utolsó pillanatig”

- mondta el.

Egyébként ezt még lehet fokozni, hiszen az édesanyja nem is került a Honvédkórházba, mert a másik intézmény vezetése végül engedélyezte Demeter Mártának, hogy bent legyen – így azon az éjszakán is, amikor az édesanyja meghalt, mindössze néhány nappal azután, hogy a Honvédkórház elfogadta a kérelmét, amiben egyébként rögzítve volt, hogy az édesanyja számára kéri az engedélyt. „Soha semmilyen ellátást nem kaptam a Honvédkórházban, soha, még vérvételen sem voltam ott soha” - mesélte a célkeresztbe került politikus.

Szóval, ebből a családi tragédiából hozta ki a Fidesz, hogy Demeter Márta VIP-kártyát kért magának.

S hogy miért a Fidesz?

Pontosan egy hete, február 5-én Benkő Tibor honvédelmi miniszter az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén az MTI szerint elismerését fejezte ki a honvédkórház dolgozóinak azért, hogy állják a támadásokat, többek között olyan ellenzéki képviselőktől, akik megjelennek a kórház rendelésén,

és VIP-kártyát is igényelnek.

Elég egyértelmű fenyegetés.

De aztán alá is írták. Az Origo „cikkét” követően másfél órával már erről tájékoztatta a Fidesz az MTI-t:

„Demeter Márta a kétszínűség iskolapéldája. Az LMP-s politikus ezt a Honvédkórházat támadó Facebook-bejegyzésével is bizonyítja: miközben kritizálja a Honvédkórházat, az ott dolgozó orvosok és ápolók áldozatos munkáját, ő maga a hírek szerint egészségügyi VIP-ellátást igényelt a kórháztól.”

Szóval, amíg a Honvédkórház közérdekű adatokat nem ad ki, addig egy kórházi igénylőlapot eljuttat a kormánypárti sajtónak, amely utána csinál belőle egy ocsmány hazugságot – ugye, milyen jó Magyarországon ellenzéki politikusnak lenni?

„Most már minden határon túlmentek, 24 órája van a miniszternek és a Honvédkórház vezetőjének, hogy bocsánatot kérjen, és lemondjon!”

- közölte Demeter Márta az Alfahírrel.