Gyöngyösi: Orbánnak semmiféle erkölcsi alapja nincs arra, hogy engem, vagy a Jobbikot számonkérje

Ki a rasszista?

Gyöngyösi Márton több évvel ezelőtti parlamenti kijelentését is szokás emlegetni, persze az azért kérdéses, hogy egy kormányfőtől ez mennyire ildomos, mindenesetre a jobbikos politikus most válaszolt Orbán Viktornak.

"Igencsak szemforgató, amikor az emberek agyát évek óta az antiszemita sorosozással mosó Orbán Viktor évértékelő beszédében ismét a Jobbik általa vélt szélsőségességét próbálja bizonygatni. Mindezt az én hét évvel ezelőtti, szerencsétlen parlamenti felszólalásommal illusztrálva. Úgy látszik, a Fidesznek mindennél jobban fáj az a beismerés, hogy immár ők a magyarországi szélsőjobboldali párt és ezt a bélyeget most igyekeznek valakire átragasztani"

- kezdte bejegyzését Gyöngyösi Márton.

Szerinte hiába próbálkoznak a néppárti politika megkérdőjelezésével, mert annak "egyik alapja éppen az a tanulság volt, hogy a Fidesz kormányzásán láthattuk, micsoda veszélyeket rejt az a politika, amely a gyűlöletre és ellenségképekre épül".

Azt is írta, lehet, hogy a Jobbik korábban követett el hibákat, de belátták, hogy a valódi hazaszeretet nem épülhet a megosztásra. A párt képes volt erőfeszítéseket tenni és változni, egyéni és szervezeti szinten is.

"Meggyőződésem, hogy az igazi hazafias politika nem az, hogy a másokban élő Magyarországot leromboljuk, hanem az, hogy ha a bennünk élő Magyarországot hozzá tudjuk tenni"

- fogalmazott.

A parlamenti felszólalása kapcsán ismét leszögezte, az a kettős állampolgárságról és nem a származásról szólt. A rossz megfogalmazásért utána és azóta is többször elnézést kért é most is egyértelművé tette, hogy hibát követett el és tanult ebből az esetből.

"Az emberek származási és vallási alapon történő megkülönböztetését elutasítom és ismét bocsánatot kérek azoktól, akiket szavaim érintettek és akiket megbántottam. És éppen ezért bocsánatkérésem nem szól a hatalma megőrzése érdekében leggátlástalanabbul uszító és gyűlöletet keltő Orbán Viktornak, és a Fidesznek sem. Orbánnak és a Fidesznek semmiféle erkölcsi alapja nincs arra, hogy engem, vagy a Jobbikot számonkérje"

- húzta alá Gyöngyösi Márton.

Emlékeztetett arra is, hogy amíg a jobbikos Szávay István benyújtotta lemondását "faragatlan megnyilvánulásáért", addig azon csak nevettek, amikor a fideszes Pócs János egy olyan képet osztott meg, amelyen egy disznóra azt égették rá, hogy "Soros".

Arra is rávilágított Gyöngyösi Márton, hogy tisztában van azzal, a felszólalásnak a felemlegetése egy jól megfontolt politikai program része:

"egy hataloméhes diktátor ócska próbálkozása arra, hogy az ellenzéki pártok közötti párbeszédet ellehetetlenítse".

Mint írta, Orbán Viktor nem a magyarországi zsidóságért aggódik, hanem saját hatalmáért és ennek érdekében bárkit és bármit képes felhasználni.

"Hazánk szégyenére az egész országot a 20. századi önkényuralmi rendszerek propagandájára emlékeztető, nem is annyira kódoltan antiszemita és rasszista hirdetésekkel plakátolták teli csak azért, hogy félelmet gerjesszenek és szavazatokat szerezzenek. Hagyjuk már, hogy nem tudták, hogy pontosan az antiszemita érzelmek felkorbácsolására játszanak!"

- utalt arra Gyöngyösi Márton, hogy Orbánék egy külföldi céget béreltek fel arra, hogy Soros Györgyből közellenséget csináljanak.

"Én levontam a tanulságot egykori szerencsétlen felszólalásomból és elnézést kértem érte. Most pedig felszólítom Orbán Viktort és kormánya propagandistáit, hogy ők is nézzenek magukba és hagyjanak fel azzal a szélsőséges politikával, amellyel sikerült Magyarországot Európa és a világ szégyenpadjára ültetni, hiszen ma már mindenhol úgy hivatkoznak hazánkra, mint egy olyan országra, amelyet egy szélsőséges és rasszista kormány irányít"

- üzent a Jobbik elnökhelyettese Orbán Viktornak.