A Suzukihoz lojális alkalmazottak jelentették a szakszervezet megalakítását?

Megfigyelhették az alkalmazottakat.

"14 éve dolgozott itt, ráadásul egész magasra jutott, műszakvezető volt. Gondolja, ha nem lettek volna elégedettek a munkájával, akkor ilyen sokra viszi?"

- mondta a lapnak a gyárat jól ismerő forrás a férfiról.

A lap információi szerint közel félszáz alkalmazott hozta létre a Vasas Szakszervezeti Szövetség alapszervezetét múlt csütörtökön, maguk közül pedig a másnap kirúgott dolgozót választották meg titkárnak. A gyár parkolójában, autókban ülve zajlott a szervezkedés. A papírmunka még hátravolt, a jogászoknak meg kellett szövegezni az alapszervezet megalakításáról szóló értesítést, amit el is kell küldeni a cég vezetésének, erre aznap már nem jutott idő.

A vállalat vezetése ugyanis tudomást szerzett a munkások akciójáról – a lap forrásai szerint szerint több, a cégvezetéshez lojális alkalmazott razziázott a parkolóban, és jelentette a szervezkedést.

Péntek délelőtt aztán behívták az alapszervezet vezetőjének megválasztott férfit a felettesei, és közölték vele, mehet, amerre lát. A Mérce úgy tudja, biztonsági őrök vezették ki az üzem területéről. Szakszervezeti tisztségviselőként megilletné őt munkajogi védettség, magyarán, nem lehetne kirúgni, a Suzuki vezetése a gyors reagálással minden bizonnyal ezt szerette volna megelőzni. Most jogi huzavona következhet, hogy a pórul járt korábbi alkalmazottat megillette-e már a szakszervezeti tisztség miatt járó védettség vagy nem.

Nem hátrál a Suzuki, nem lehet szakszervezet a gyárban

A vállalat az MTI megkeresésére hétfőn közölte: a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet a dolgozókat érintő kérdésekről, beleértve a munkakörülményeket, a bérezést, és a különböző juttatásokat.Folyamatban vannak az egyeztetések az idei béremelésről, valamint a juttatási csomag egyéb elemeiről - emelték ki közleményükben.