Ez nem pár ezer kutató, hanem tízmillió ember jövőjéről szól - interjú az MTA-ügyről Stefano Bottonival és Brenner Kolomannal

Kapitulál az MTA vezetése, vagy éppen most kezdődik az igaz küzdelem?

Kedden élőláncot vontak az Akadémia épülete köré, hogy tiltakozzanak Palkovics László innovációs miniszter tervei ellen. Elég lesz egy ilyen élőlánc az MTA megvédéséhez?

Stefano Bottoni: A rendezvény jól sikerült, örültünk annak, hogy nagyon sokan ott voltak. Kutatótársunk, Szilágyi Adrienn kiemelkedő beszédet mondott. Lovász elnök úrnak a megjelenése is egy megható pillanat volt, ami lelkesítően hatott. Talán majd valaki egyszer feljegyzi ezt az eseményt egy bekezdés erejéig az MTA történetében. Az Akadémia köré vont élőlánc elérte a kívánt hatást.

"Most Széchenyi a Soros"

Élőlánccal vették körbe a tüntetők a Magyar Tudományos Akadémia épületét - a tudományos munka kivéreztetése ellen demonstráltak. Eközben az akadémia elnöksége Palkovics - tervről döntött. Az intézmény elnöke, Lovász László nem mondott beszédet, de átvette az akadémikusok petícióját, amelyben egyhangúlag elutasították a kormány elképzeléseit.

Brenner Koloman: Én is pozitívnak értékelem a történteket, és nemcsak a megjelentek száma miatt, hanem azért is, mert mind a kutatók, mind a pártok részéről egy méltóságteljes megmozdulás volt, ahol el tudtuk mondani:

el a kezekkel a magyar tudománytól, mindennek van határa.

Az MTA elnöksége még aznap elfogadott egy határozatot. Ez a dokumentum a kompromisszum felé való elmozdulást jelenti, a korábbi álláspont részleges feladását? Esetleg fegyverletételt, vagy éppen az igazi harc kezdetét?

S.B.: Kicsit olyan ez, mint a kremlinológia. De ha abból indulok ki, hogy milyen rosszak voltak az előjelek, akkor elégedettek lehetünk. Amikor kedden az elnökségi tagok bementek a tárgyalásra, még az volt az elfogadott álláspont, hogy aláírják az új pályázati finanszírozási rendszert. Ehhez képest hat órakor egy kompromisszumot tükröző szöveg született, igaz, a teljes bojkottot 13:7 arányban elutasították.

Az elfogadott határozat azt jelzi, hogy valami megmozdult az ügyben. Felismerték, hogy nem adhatják be a derekukat.

Nyertek egy kis időt arra, hogy megpróbálják rákényszeríteni a minisztériumot és a kormányt: tárgyaljanak, ne erőből nyomják át azt a folyamatot, amit elképzeltek. Sajnos a kapitulációra is volt esély, a főigazgatók egyenkénti megkeresése és megvásárlása sokat nyomhatott volna a latban.

Pénteken kerül sor Palkovics László miniszter és Lovász László MTA-elnök találkozójára. Az előzmények ismeretében milyen fokú kompromisszumkészségre lehet számítani a kormány részéről?

B.K.: Hadd legyek egy kicsit negatívabb. Ha visszatekintünk arra a tárgyalássorozatra, amit Palkovics miniszter úr elkezdett, azt látjuk, hogy az intézetvezetők behívásával megkerülte az MTA legitim vezetését. A miniszter ezzel a kiszolgáltatott szinttel és nem az Akadémia vezetőivel tárgyalt.

Ezt gyalázatosnak és bolsevik típusú hatalomgyakorlásnak tartom.

Palkovics részéről továbbra is erős nyomásgyakorlás és erőteljes fellépés várható. Nem tudom, hogy van-e mód bármilyen típusú kompromisszumos megoldásra. Abban szinte biztos vagyok, elkerülhetetlen, hogy valamiféleképpen kormányzati felügyelet alá legyenek vonva a kutatóintézetek. De ne legyen igazam.

S.B.: Hozzátenném még, hogy belépett a történetbe egy nem formális, de sajnos fontos tényező, a Professzorok Batthyány Köre. Az ő szájukba adták azokat a javaslatokat, amiket a múlt héten Palkovics miniszter úr is megfogalmazott volna, csakhogy jobban nézett ki, ha a PBK levele által érkezik az üzenet.

Az ő javaslatuk szerint az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium hozzon létre közösen egy alapítványt, ami átveszi az akadémiai kutatóintézetek fenntartását, illetve működtetését, egyúttal biztosítva a kellő tudományos autonómiát. Ez elfogadhatatlan?

S.B.: A legveszélyesebb dolog - ezt az Akadémiai Dolgozók Fóruma és gondolkodó emberek sokasága is egyöntetűen úgy látja - az alapítványi fogalom. Az intézeteket ezzel elszakítanák az MTA-tól, amely ezután már csak úgynevezett "szakmai felügyeletet" gyakorolhatna felettük, de ezt is csak meg nem határozott, homályos módon megfogalmazva. Az Akadémiának ebbe nem szabadna belemennie.

A kutatóintézetek fölött az MTA-nak kell diszponálnia, különben ugyanaz lesz a sorsuk, mint azoknak az intézeteknek, amiket aztán kormányzati háttérintézményekké züllesztettek, amelyeknek a munkatársai ma már alig nyilatkozhatnak nyilvánosan.

Az a szabadság, amit még mindig élvezünk, egy pillanat alatt elveszne. Ezt most már valamennyire mindenki átérzi, kérdés, hogy lesz-e erőnk ezt megakadályozni.

Nem lett volna célszerűbb nyomásgyakorlás, ha az MTA elnöksége - kompromisszumkészség nélkül - határozottan elutasítja a Palkovics-tervet?

B.K.: Az MTA vezetése arra jutott, hogy egy teljes bojkott olyan típusú hadüzenet lenne a kormány felé, amit nem akarnak felvállalni. Megértem a logikájukat, hogy nyitva akartak hagyni egy kaput egy épeszű kompromisszum irányába.

Mi férhetne bele egy kompromisszumos megoldásba?

B.K.: Arról valóban lehetett volna, vagy lehetne szakpolitikai vitát folytatni, hogy az MTA kutatóintézeteiben és az egyetemeken folyó kutatásokat hogyan lehetne az eddigiekhez képest jobban koordinálni, egymást erősíteni. Ehelyett történt, ami történt, egy tollvonással elvonták a költségvetését a kutatóintézeteknek.

Nemzetthy kormány: a Palkovics-terv kivégezné a népzene és a Szent Korona-kutatását is

Tavaly nyár óta zajlik a Magyar Tudományos Akadémia kivéreztetése, amely végső fázisába léphet a kutatóintézetek finanszírozási pályázatainak múlt csütörtöki kiírásával. Az akadémiai dolgozók érdekképviselete szerint a valódi cél a struktúra teljes átszabása és kormányzati ellenőrzés alá vonása.

S.B.: Valóban beszélnünk kellene arról, hogy milyen reformelképzelésekkel álljunk elő a következő hetekben.

Ne csak azt lássák, hogy mi nemet mondunk, hanem azt is, hogy mi igent mondunk egy olyan ésszerű átalakításra, ami valóban több pénzt biztosít a kutatásra.

Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy az akadémiai dolgozók körülbelül egyharmadának kettő vagy három állása van, ezt a rendszert meg kellene szüntetni. Versenyképes, a maihoz képest másfélszer…

B.K.: Kétszer...

S.B.: Vagy kétszer akkora fizetésekre volna szükség, és akkor nem kellene az embereknek Győrbe, Szegedre vagy Pécsre utazgatniuk ahhoz, hogy összerakjanak egy normális bért.

Ezek már inkább egy nagyívű strukturális átalakítás igényét és szükségességét jelentik. Van most esély ezekről egyeztetni?

B.K.: Jelen pillanatban az a fő kérdés, sikerül-e olyan kompromisszumos megoldást találni, hogy április elsejétől még az eddigi rendszer működjön tovább. Nem hiszem, hogy most le lehet verni olyan cölöpöket a tárgyalás során, amik egy szakmai vitához vezetnének. Ehhez első körben politikamentes egyeztetések kellenének, de ez egy hosszabb távú átalakítási folyamat része lenne.

S.B.: Az akadémiai kutatóintézetek indíthatnának doktori programokat, bevonva az egyetemeket. Rengeteg erőt elpazaroltak azzal, hogy az oktatás világától elszakítottak minket. Beszélni kellene ezekről a lehetőségekről, de mindezt nem tehetjük meg úgy, hogy emberek tömegei azt sem tudják, áprilistól lesz-e bérük. A kutatói munka teljes embert igényel, ehhez pedig normális, ha nem is európai, de legalább az európai felének, nem a negyedének megfelelő bérek. Egy teljes reformot azonban nem lehet végrehajtani egy hónap alatt, egy ilyen folyamat legalább három év.

Az Indexnek adott interjúban Lovász László azt mondta: ha nem lát garanciát a kutatóintézetek függetlenségére, lemond az MTA elnökségéről. Tételezzük most fel ezt a negatív forgatókönyvet. Ha Lovász távozik, mi jöhet utána?

S.B.: Megválasztanak egy olyan elnököt, aki jobban megfelel a kormány elvárásainak. Vannak olyan erők is, akik alig várják, hogy ő elmenjen, és a helyébe léphessenek. Lovász eddig éppen azért nem mondott le – holott nyilatkozott arról is, hogy nyáron komolyan megfordult a fejében – mert tudja, hogy ő egy olyan biztos pont, egy olyan kiegyensúlyozó erő, aki most nélkülözhetetlen az Akadémia számára. Ha távozna, akkor ezzel egy nagyon erős üzenetet küldene – tudtommal MTA-elnök még nem mondott le ilyen körülmények között – de ezzel meg is nyitná a zöld utat a Palkovics-terv végrehajtása előtt. A miniszter úr elhíresült telefonbeszélgetéséből - amely olyan, mint egy SZKP-határozat volt annak idején – világosan kiderül, hogy ő még a májusi akadémiai közgyűlés előtt le akarja zavarni az átalakítást. 

Ezt pedig azzal indokolja, hogy az MTA nem működik hatékonyan és korszerűen, az ország lemaradt az innovációban, a súlypontot ezért a kézzelfogható eredményeket hozó alkalmazott kutatásokra kell helyezni az elvont alapkutatások helyett.

B.K.: Én azt gondolom, emögött inkább az áll, hogy

az EU-s és egyéb innovációs forrásokat is maga alá akarja gyűrni a hatalom.

Magyarország egyébként a GDP 1,2 százalékát költi kutatás-fejlesztésre és erre a számra a kormány közel sem lehet büszke. De nem csak az anyagi forrásokkal van probléma. Hiába beszélnek Palkovicsék korszerűsítésről, valójában, amit az "innováció" fogalma alatt értenek, az a 21. században már elavult és értelmezhetetlen. Mesterségesen szembeállítják a humán és a természettudományokat, azt sugallva, hogy az előbbi keretén belül csak genderológusok folytatnak furcsa és haszontalan kutatásokat, míg az utóbbi szállítja a társadalom számára hasznos eredményeket. Ez egy teljesen fals és régen meghaladott tudománykép. 

Az innováció ma már nem csak azt jelenti, hogy összerakunk egy minél tökéletesebben működő fékrendszert, és azt beépítjük egy autóba.

A fejlett országok gazdaságában egyre nagyobb szerepet kapnak a kreatív iparágak. Márpedig erre a területre olyan szakemberek kellenek, akik nyelveket beszélnek, képesek projektközpontúan gondolkodni, és újszerű ötleteket, tartalmakat előállítani. Nem véletlen, hogy a nagy multicégek vezetésében egyre több bölcsész végzettségű menedzsert találunk. 

Palkovics László azonban azt mondja, "legitim igény, hogy hasznos, a társadalom érdekét szolgáló célokra fordítsuk az adófizetők pénzét". Ez olyan ördögtől való gondolat? 

S.B: Ha így mondjuk, akkor természetesen nem. Csakhogy hasznosnak a kormány kizárólag a technológiai jellegű alkalmazott kutatásokat érti, ez viszont végzetes tévút. Olaszországban az elit gimnáziumokban heti 15 órában tanítanak művészettörténetet, filozófiát, latint és ógörögöt. Feltehetjük a kérdést: mi szükség van erre, hiszen egy új fékrendszert össze lehet rakni ógörög-tudás nélkül is?

Ez igaz is, csakhogy ahhoz, hogy ennek az ötlete egyáltalán megszülessen valakinek a fejében, meg kell tanulni használni az agyunkat. Ehhez pedig bizony a humán tudományok is nélkülözhetetlenek. 

B. K.: Ha már a hasznosságnál tartunk: a társadalomtudományoknak az innováción túl is fontos feladata, hogy a jelentős folyamatokat feltárják és elemezzék. Erre a tudásra éppen a kormánynak lenne a legnagyobb szüksége, éppen nekik kellene megrendelniük, bátorítaniuk az ilyen kutatásokat. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a tudományterületek a 21. században már messze nem választhatók el olyan élesen. Tavaly az ELTE kutatói a rajban repülő drónok irányítására dolgoztak ki egy új technológiát, méghozzá a halrajok és madárrajok mozgása alapján.

Amikor ezeknek az élőlényeknek a csoportos mozgását évtizedekkel ezelőtt kutatni kezdték, még kanyarban sem volt a dróntechnológia, senki nem sejthette, hogy egyszer a biológusok aprólékos, időigényes megfigyeléseit egy sokmilliárd dolláros iparág fogja hasznosítani.

Ez egy tökéletes példa arra, mennyire nem tudhatjuk melyik elvontnak, vagy "haszontalannak" tűnő alapkutatásból lesz komoly technológiai vívmány. 

S.B.: A kormány elképzelései egyébként kicsapták a biztosítékot azoknál is, akiket elvileg most preferálni szeretnének. 

Ez a válság abban a tekintetben még jól is jött, hogy most, ebben a szervezkedésben ismerkedtem meg több száz olyan kutatótársammal, akik például a Természettudományi Kutatóközpontban dolgoznak, és kiderült: ők is veszélyes ostobaságnak tartják, amiről Palkovicsék beszélnek. 

Az MTA körüli küzdelmek kétségtelenül megmozgatják az értelmiséget, de a kormányközeli sajtó azt sugallja, hogy itt csak egy szűk elit védi a privilégiumait, amelyekhez a hétköznapi embereknek semmi közük. Ha beülnének egy salgótarjáni, vagy kőbányai kocsmába egy hidegburkolóval, egy kamionossal, meg egy kisvállalkozóval, hogyan magyaráznák el nekik, miért szól ez róluk is?

B.K.: Úgy, hogy ezektől a kutatásoktól függ, hogy 20 év múlva lesz-e még munkájuk. Ha ezekről lemondunk, végletesen le fogunk maradni a fejlett világ mögött, örökre összeszerelő ország maradunk, alacsony jövedelmekkel.

Ezért szakad le az ország, ha a kormány tényleg szétveri a Magyar Tudományos Akadémiát

Egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező műszaki kutató szemléltette az Alfahír megkeresésére, hogy miért baj, az amit a kormány az MTA-val csinál. Az már régóta látszik, hogy a kormányzati fontossági sorrendben csak sokadik helyen kullog a tudomány, a sport és a rokonoknak osztott közbeszerzésektől jelentősen lemaradva. De a mostani folyamatok a gazdaságot is visszafoghatják.

Azt mondanám:

Ha azt akarod, hogy a gyereked egy leszakadó, perifériára szorult, gyarmati sorban tengődő országban éljen, akkor ehhez tényleg nincs semmi közöd. Ha viszont azt szeretnéd, hogy az utódaid a 21. századnak ne a vesztesei, hanem a nyertesei közé tartozzanak, akkor viszont ez a te küzdelmed is. 

S.B.: Én azért hozzátenném azt is: 

Szabadon szeretnél élni, vagy egy olyan világban, mint 1989 előtt?

Ha velünk, akik sokkal jobb kapcsolatrendszerrel és presztízzsel rendelkezünk, mint az átlag, meg lehet ezt tenni, akkor mi vár egy burkolóra, kamionosra, vagy vállalkozóra, ha szálka lesz a rendszer szemében?

Ez a történet nem pár ezer kutató, hanem tízmillió ember jövőjéről szól.